Főoldal

2017. február 17., péntek

2019-ben nyílik a Star Wars élménypark


A messzi, messzi galaxis egyre közelebb és közelebb kerül - írja a Daily Mail, miközben Bob Iger a Disney vezérigazgatója a február eleji sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a nyitást a film kilencedik részének amerikai bemutatójához időzítik. A Disney ugyanis a napokban végre bejelentette a már évek óta nagy izgalommal várt Start Wars témaparkjának hivatalos nyitási dátumát, amelyet a kaliforniai Disneylandben és a floridai Walt Disney World-ben is 2019 májusában nyitnak meg.
Ennél közelebbit még mindig nem hallani, a 2015 óta épülő parkok elemeiről nem nagyon csepegtetnek új információkat. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a Star Wars Experience néven emlegetett 5,6 hektáros területen életnagyságban építik majd meg a Millenium Falcon űrsiklót, amelyet a pilótafülkébe ülve a látogatók irányíthatnak, utána pedig akár egy italt is bedobhatnak a hírhedt Mos Eisley kocsma díszletei között.
A parkon belül a vendégeket állítólag egy olyan kiépített bolygóra szállítják majd, ahol minden Star Wars karakter megelevenedik, és végigjátszható lesz az egész sztori. Lesz piactér, éttermek, brutális hullámvasutak, de akár a birodalmi rohamosztagosak és az ellenállók közötti csatajelenetbe is be lehet majd kapcsolódni.
Forrás: Travelo.hu
Fotó: DisneyParks Blog

2017. február 13., hétfő

A látnok a legenda mögött – Ralph McQuarrie és a Star Wars ismeretlen oldala


Ha ránézel az eredeti Star Warsra: Ralph McQuarrie designját látod. Lucas őnélküle nem tudta volna így megálmodni ezt a világot, hozzájárulása korunk legnagyobb sci-fi (space fantasy) eposzához eltúlozhatatlan, vízióinak élénksége, színessége, gazdagsága felbecsülhetetlen.


A 444.hu teljes cikke a képre kattintás után olvasható.

2017. február 2., csütörtök

2017. február 1., szerda

Hufnägl Zoltán: Darth Vader halála



Darth Vader halála után 25 évvel
A Köztársaság működik éppen
De nagyon alacsony a GDP
És Leia hercegnő sem boldog

Han Solótól két éve vált el
A férfi újra inni kezdett
Cigit csempészik a Tatooine-ról
És az Endor bolygón kurvák ágyában

Keresi a mámoros feledést
Chewbacca jelentősen balra tolódott
Liberális újságok lapjain hirdeti
Hogy a demokrácia torz illúzió

És az egyetlen megoldás
A nemzetközi Tőke megdöntése
Lando oligarcha lett
Mondjuk neki jól áll ez a szerep

A galaxis egyes részeiben
Szó szerint éheznek a népek
És egyre nő az elégedetlenség
Míg az elhízott Skywalker kormányzó

Folyton a jólétről papol a tévében
És jedi-iskolájában százszámra
Tanulják a lovagi mesterséget
A buzgó és igyekvő padavanok

Na nem ingyen, szó sincs róla
Elég magas a tandíj, nem lehet jedi akárki
A szenátus tagjai offshore cégekben
Tartják hatalmas vagyonukat

És basznak az egészre, de tényleg
Ha kérdezik őket, csak azt hajtogatják
Egyensúly van végre az Erőben és
Ennek örüljön mindenki, nagyon

Obi-Wan Kenobi monumentális
Szobrát vandálok rongálták meg
Letörték a márvány fénykardot
És a fejét festékkel öntötték le

Néhány kisebb bolygón már Darth
Sidious hívei vannak többségben
Megint hisznek az Erő sötét oldalában
Mely újra rendet teremt majd a galaxisban

Egy interjúban Yoda mester szelleme
Kifejti, már ő sem tud semmit
Mert a jövő homályba vész
Immár minden megtörténhet

A hetedik rész végső jelenetében
Leia hercegnő egy doboz altatót vesz be
Nem tudja elfelejteni az ő Hanját
Lecsukja szemét és szomorú zene szól

Solo kilép egy csillagközi kocsmából
Nekidől a sivatagos tájnak
És epét hány, karcosan köhög
Az olcsó, vacak tatooine-i cigitől

Egy magazin Luke Skywalkert fotózza
Fénykarddal pózolva egy színes címlapra
Eldurvult, sötét szemű gyermekek legóból
Építik a Halálcsillagot gyermekszobájuk mélyén.

Forrás: Hévíz folyóirat 2013/3. száma