A "Vállald a népszámláláson, hogy Jedi vagy!" közösséget a bejegyzés időpontjában csaknem 16.000 ember kedveli a Facebookon, tehát valami beindult. A legtöbben talán csak a kormánynak szeretnék ilyen elegánsan felmutatni a középső ujjukat, esetleg sokaknak a többi vallásból van elegük, de lehet szó Star Wars-rajongásról, vagy arról, hogy rengetek honfitársunknak komolyan szimpatikusak a filmekben vázolt tételek. A lényeg, hogy egész kis mozgalom indult azzal a céllal, hogy a közelgő népszámláláson minél többen vallják magukat jedinek. Indokolt tehát foglalkozni a kérdéssel és utánajárni, kik ők és vajon mit akarhatnak: Star Wars-rajongó geekekről van szó, polgári engedetlenségről vagy őszinte, igaz hitről? Már csak azért is fontos ez, mert az olvasók között gyaníthatóan kevesen képesek álmukból felverve hibátlanul idézni Yoda mester, vagy Obi-Wan Kenobi vonatkozó tételmondatait.
Maga a mozgalom (tehát, hogy valljuk magunkat jedinek a népszámláláson) természetesen nem Magyarországról, hanem angolszász vidékről indult 2001-ben, amikor az új trilógia első részét már bemutatták és mindenki izgatottan várta a folytatást – vagyis azok, akik nem ábrándultak ki végleg a Star Wars-felelős George Lucas munkásságából, de erről később. Valószínűleg senki sem számított rá, hogy az ötletnek ekkora sikere lesz: a poén eredménye az lett, hogy a mozgalomban részt vevő államokban több százezer jedi bukkant fel a semmiből. Új-Zélandban volt 2001-ben a legnagyobb a Jedik aránya: bár hivatalosan nem számolták a „tagokat”, mégis kiderült, hogy a lakosság másfél százaléka jedinek tartja magát. Ezzel a kereszténység után a második legnagyobb vallás lehetett volna. (Igaz, a vallástalanok aránya majdnem 30 százalék és majdnem 7 százalék nem volt hajlandó válaszolni a hitet firtató kérdésre.)
Ha valaki látott legalább fél órát bármelyik filmből (főleg az eredeti, ’77-től ’83-ig futó trilógiából, amelynek aztán az ezredforduló környékén újabb három, az előzményeket taglaló epizódja készült), az pontosan tudja: az egész vallás (pontosabban az egész sztori) az ezotériával és természetfelettivel átitatott Erő körül forog. Ennek köszönhetik földöntúli hatalmukat buddhista jellegű kámzsába öltöztetett tagjai, úgy is mint: hipnózis, tárgyak mozgatása koncentrációval, felülmúlhatatlan sebesség és reflexek, a ráció uralma az érzelmek felett. Az Erő persze nem szó szerint értendő, ez a mindent átjáró energia, „erőtér, amelyet az univerzum élőlényei tartanak fent; átjár minket, egyben tartja a galaxist” – mondta Kenobi mester. Van persze ennek az energiának kézzel fogható manifesztációja is: a fénykardról van szó, a mindent átvágó koncentrált, fénylő nyalábról, amelyet a jedi-növendéknek (padawan) saját kezűleg kell elkészítenie némi elektronikából és egy ritka kristályból.
Az Erő nem csak hatalom, hanem belső, ösztönös tudás arról, mi a jó és rossz. Két iskola mentén használható: a Sötét Oldal a gyors, kíméletlen megoldásokat tanítja, katonái a gyűlöletből nyerik energiájukat. A Sötét Oldal „félelmhez vezet, a félelem gyűlölethez, a gyűlölet szenvedéshez” – mondta erről a Birodalom visszavág utolsó élő jedi mestere, a kilencszáz éves Yoda. A Fényes Oldal az általános követendő példa, nem csak a filmekben, hanem a „valódi” jedi egyházakban is. Nem dogmákat tanít, hanem inkább általános lelkiállapotot: a türelem, a bölcsesség, a társadalmi érzékenység és a segíteni akarás fontosságát. A harc a jedik szerint kerülendő, végső megoldás, ám, ha elkerülhetetlen, a jedi-katona hirtelen akkora badass lesz, mint mondjuk Samuel L. Jackson – aki az újabb trilógiában meg is jelenik.
De hogy állnak a földi jedik a többi vallás általános kérdéseivel? Jobbára sehogy, de azért akad egy-két határozott álláspontjuk is. Általában a túlvilág a neuralgikus pont, a filmek ráadásul egészen konkrét képet festettek erről: az igazi jedi, aki megérdemli az örökkévalóságot, nem hal meg, egyszerűen eltűnik a teste az anyagi létből, hogy aztán fénylő szellemként meg-megjelenve segítse az utódokat. Ez a kérdés maradjon inkább nyitott, hogy van-e élet a halál után, azt döntse el mindenki maga – írja ehhez képest az új-zélandi jedi gyülekezet honlapja. Istennel ugyanígy vannak: a filmekben az Erő a mindenható, de ez persze nem zárja ki a felsőbb intelligens hatalom létét. Mondjuk nem is bizonyítja. Mindegy, aki szeretne hinni benne, higgyen benne.
Akik komolyan veszik ezt az egészet, azok ellen persze azonnal felhozható a kínálkozó érv: ezt az egészet csak egy író-rendező találta ki a hetvenes években, hogy aztán űroperákat gyártson belőle. Ez nem igaz – mondják erre ők. Ez az egész Erő- meg jedi-dolog létezett ugyanis már jóval a Star Wars előtt is, csak éppen rendszertelenül, körvonalak nélkül. Ez persze igaz: naná, hogy létezett, úgy hívták, buddhizmus, taoizmus és kereszténység, legalábbis részleteiben – ebből a három nézetrendszerből gyúrta össze ugyanis Lucas a saját világértelmezését. A filmek a hívő jedik szerint inkább csak demonstrálják az ősi tudást, mint feltalálják.
Ha már Lucasnál tartunk: felmerül a kérdés, hogy vajon ő maga jedi-e. Erre nincs hivatalos válasz; valószínű, hogy nem, inkább egy ügyes üzletember és kész. (Legalábbis sokkal ügyesebb, mint amilyen jó rendező, de ez most mindegy.) Lucas nem nyilatkozott, az egyházaknak nincs álláspontja, de nyilván tárt karokkal várnák. Bár meg kell jegyeznünk: az igazi keményvonalas jediknek azért minden bizonnyal lenne hozzá egy-két szava. Sok rajongó gondolja úgy, hogy az író-rendező nagyon sokat ártott az eredeti filmeknek az új trilógiával plusz a régi epizódok menetrendszerű fazonigazításaival: nem csak a színvonal, a történet és a karakterek tekintetében, de a jedi vallás szempontjából is.
Aki látta a kilencvenes évek végén bemutatott első (sorrendben a negyedik) epizódot, a Baljós árnyakat, az nyilván emlékszik Liam Neesonra, azaz Qui-Gon Jinn karakterére. Lehet, hogy az írók szándéka szerint ő egy pozitív szereplő volt, de amit művelt, az finoman szólva ellentmondásos. Jedi tanítások ide vagy oda, a cél érdekében Qui-Gon hazudott, megpróbált tisztességtelenül elmetrükköket alkalmazni, elcsalt egy kockajátékot, majd egy provokációnak felülve növelte a fogatverseny tétjét, amivel kis hősünket is veszélynek tette ki. Ez pedig nem csak jedihez nem méltó, de teljesen ostoba viselkedés. „Vigyázz a fénykardodra, ez az életed” – mondja egy ponton tanítványának, Obi-Wannak. Ennyit a harc elkerüléséről. Lucasnak az a húzása ráadásul, amellyel az egész Erő-témát és jedi-hatalmat egy a kiválasztottak vérében szaporodó vírussal magyarázta meg, szintén nevetséges, ráadásul semmissé teszi a korábbi filmek eszmeiségét. Anakinnak később egyébként választania kell a szerelem és a jedi élet között – ami megint csak ostobaság, vagyis semmi utalás arra, hogy a kettő miért zárná ki egymást. Maradjunk annyiban, hogy ha valaki igazi jedi szeretne lenni, nézze meg az eredeti trilógiát és elégedjen is meg ennyivel.
Persze marad a kérdés: mit akarnak a jedik? Általában semmit, illetve van, aki hivatalos egyházzá szeretné nyilvánítani, részben sikerrel: Új-Zélandban már a keresztény szertartással egyenértékű aktusnak ismeri el az állam jedi házasságot. (Ez persze nem volt nehéz, annyit mondtak: ha szeretnétek csinálni, csináljátok.) Vannak, akik megpróbálják a hétköznapi életbe átültetni a vallás szellemiségét, ami nagyjából a buddhizmussal egyenértékű, csak ez utóbbiból nem készült hatrészes akciódús opusz, vagy ötven regény, szerepjáték és tucatnyi videojáték. Akad pár hülyegyerek is, aki a kapucnis kámzsához is ragaszkodik – az egyiket nemrég ki is dobták egy angliai hipermarketből, azt hitték, lopni akar. A többség azonban megelégszik azzal, hogy a népszámláláson jedinek vallja majd magát. Ez utóbbi eredményét izgatottan várjuk, ha ugyanis százezernél több magyar jedi lesz, a statisztikai hivatal kénytelen lesz komolyan venni az ügyet és tanulmányokat írni a jelenségről.
-A www.cotcot.hu alapján-
