Főoldal

2018. december 12., szerda

Úgy vigyáznak a Star Wars forgatókönyvére, hogy a CIA is megirigyelné


A Luke Skywalkert játszó Mark Hamill egy interjúban beszélt arról, miért fájdul bele a feje abba, ahogyan ma kezelik a Star Wars forgatókönyveit. Pedig régen még a barátai haverjai is elolvashatták a könyveket, az sem érdekelt senkit.
Az Entertainment Weekly készített interjút Hamill-lel, nem a Star Wars kapcsán, de azért az újságíró ilyenkor nyilván megpróbál feltenni egy kérdést a következő részről, hátha valami csoda történik, és mégiscsak ő lesz az, aki leszállítja az első, exkluzív értesülést a 9. epizódról. Ez természetesen most sem történt meg, de Hamill legalább abba beavatta az olvasókat, hogy miért nem.
"Tudod, hogy megy ez manapság, amikor mindenkinek titoktartási szerződéseket kell aláírnia. Emlékszem, amikor az első Star Wars-forgatókönyvet olvastam, azt gondoltam, ez a leghülyébb cucc, amit valaha láttam, úgyhogy odaadtam egy barátomnak, hogy olvassa el ő is, és megkérdeztem, ő mit gondol. Azt mondta, nagyon durva, őrület, odaadhatom Meredithnek is? Persze, nyugodtan! És végigjárta az összes barátomat. Akkoriban ez persze senkit nem érdekelt. Manapság viszont olyan, mintha valami szupertitkos kormányzati szervezetnek dolgoznék, mintha a CIA munkatársa lennék. Még a forgatókönyv utólagos változtatásait is ezen a sötétvörös papíron küldik át neked, hogy belefájdul a fejed, amíg elolvasod."
Rádásul, teszi hozzá a Slashfilm, a piros papíron fekete betűknek ma már nincs is túl sok értelme. Ennek ugyanis az a lényege, hogy gyakorlatilag lehetetlen lefénymásolni, mert úgy a háttér és a betűk is feketék lesznek. Mintha ma bárkinek is eszébe jutna még forgatókönyveket fénymásolni a zsebből előkapott mobillal való fényképezés vagy a szkennelés helyett.
De ez még nem minden óvintézkedés, amit a Disney foganatosít a titoktartás érdekében:
"A forgatókönyv módosításaival együtt elröptetnek hozzád valakit a cégtől. Eljönnek hozzám, átadják a szöveget, aztán megvárják, amíg elolvasom és visszaadom nekik. De persze olvassak csak nyugodtan! Akár másnapig is magamnál tarthatom."

A következő Star Wars-film, a 9. epizód csak 2019. december 20-án érkezik a mozikba, miután a Solo-előzményfilm relatív bukása után a stúdióban rájöttek, talán kicsit túl sok évente egy-egy új filmmel kijönni, és miután hivatalosan is lefújták az amúgy hivatalosan be sem jelentett Boba Fett-filmet.

Forrás: index.hu

2018. november 19., hétfő

John Williams zenéje a Star Wars élményparkokhoz


2019-ben a kaliforniai és floridai Disney World-ben megnyílnak a Star Wars támájú élményparkok, amelyekhez a rutinos zeneszerző már megkomponálta a fő tételt, majd William Ross vezényletével a London Symhony Orchestra fel is muzsikálta azt.


2018. szeptember 24., hétfő

Ilyen lenne a Star Wars anime stílusban


Kár, hogy csak egy előzetesre futotta.

Fékez a Disney


Ez nem jelenti azt, hogy leállnának a forgatások, csupán jobban ügyelnek az időzítésre.
“Némi lassulásra” számíthatnak a Star Wars-filmek rajongói a széria következő részeinek és a Csillagok Háborúja-univerzumhoz tartozó különálló filmek megjelenésében is – mondta el a Bob Iger, a Disney vezetője a The Hollywood Reporter című filmes portálnak.

A csütörtökön közölt interjúban Iger felidézte, hogy a Star Wars: Az utolsó Jedik és a Solo: Egy Star Wars-történet mindössze öt hónap különbséggel érkeztek a mozikba. Ám míg Az utolsó Jedik világszerte 1,33 milliárd dollár (365 milliárd forint) bevételt hozott és a kritikusok tetszését is elnyerte, a Solo jelentősen elmaradt a várakozásoktól, mindössze 392 millió dollár globális bevételt produkált szemben a 250 millió dolláros gyártási költségekkel, valamint a kritikusok részéről is langyos fogadtatásra lelt.

“Az időzítés az én döntésem volt és ahogy most visszatekintek, azt gondolom, hogy vállalom a felelősséget a hibáért, amely az volt, hogy túl sok minden túl gyorsan jelent meg” – mondta Iger.

Forrás: hirado.hu

2018. szeptember 17., hétfő

Star Wars koncert és filmshow az Arénában


A Star Wars in Concert, avagy a Star Wars: Egy új remény október 16-án lesz Budapesten.
A közép-európai turnén szereplő, Amerikában és az Egyesült Királyságban hatalmas közönségsikert arató produkció egyszerre kínál vizuális és akusztikai élményt. Előbbiről az 1977-ben bemutatott filmklasszikus digitálisan teljesen felújított változata, valamint egy három emelet magas kivetítő gondoskodik, amely olyan módon mutatja meg az "úttörő" Csillagok háborúja-filmet, ahogyan azt a legelvakultabb rajongók sem láthatták az elmúlt több mint 40 évben.

A 2007-es ráncfelvarrás után a film egy újabb vérfrissítésen esett át, hogy a XXI. század igényeknek maximálisan megfeleljen. A Halálcsillag és a Tatuin bolygó szinte a valóságban is megjelenik a háromkamionnyi felszerelést követelő, kisebb épület nagyságú kivetítőn.

A kifinomult, mégis erőteljes zenei produkcióról a világhírű Prágai Filharmonikus Zenekar, valamint Cristophe Eliot karmester gondoskodik, ők szólaltatják meg John Williams örökéletű dallamait egy élő koncert keretében.

Forrás: hvg.hu

2018. szeptember 10., hétfő

Feltették a netre Darth Maul jelenetét a Solo-filmből


A Disney a DVD és Blu-ray megjelenés kapcsán közzétett a neten egy teljes jelenetet a Solo: Egy Star Wars-történet-ből. Vesztenivalójuk nincs, a film ugyanis nagyot bukott a mozikban. 


Nem véletlen, hogy Darth Maul felbukkanását választották: a film kevés meglepetése közül ez volt az egyik, bár ezzel is csak a rajongóknak próbáltak kedvezni, a történet szempontjából igen mondvacsinált fordulat volt. 

Forrás: Origo.hu

2018. augusztus 27., hétfő

Az első fotók a kilencedik epizód forgatásáról


Valahol Angliában már javában zajlanak a Star Wars IX helyszíni munkálatai, és ezt hiába is próbálják a titokban tartani.
Ezek a lovak nyilván csak annyira fognak önmagukra hasonlítani, mint az elefántok a negyedik részben, akik a banthákat "alakították".

 

2018. augusztus 2., csütörtök

Forgatják a Star Wars IX-et


J.J. Abrams máris csepegtet a következő epizóddal kapcsolatban. Twitter bejegyzésében posztolt egy fotót, amelyen az operatőr szemszögéből egy kamera, valamint John Boyega homályos alakja látható.
"Keserédes kezdése a következő fejezetnek Carrie nélkül, köszönet a rendkívüli színészgárdának és stábnak, készen állunk. Hálával tartozok Rian Johnsonnak, és külön köszönet George Lucasnak, amiért megteremtette ezt a lenyűgöző világot, és belekezdett egy történetbe, melynek van szerencsénk a részeseivé lennünk" - J.J. Abrams

Bemutató: 2019. december 19.

2018. július 30., hétfő

Carrie Fisher és Mark Hamill is visszatér a Star Wars IX-ben


A Lucasfilm végre nyilvánosságra hozta a Star Wars: Episode IX stáblistáját, mindössze napokkal a film forgatása előtt, ami hivatalosan augusztus 1-én kezdődik.
A stáblista egy része nem újdonság vagy meglepetés senkinek, hiszen  J.J. Abrams rendez, George Lucas besegít a forgatókönyvbe, és visszatérnek a már jól ismert szereplőink, mint  Daisy Ridley, Adam Driver, Oscar Isaac, John Boyega vagy Lupita Nyong'o, hogy végre pontot tegyenek a Disney-éra, és valószínűleg az egész saga végére.

Ám a lista érdekes meglepetéseket is tartogat: feltűnik a filmben Billy Dee Williams is Landoként, illetve nem maradunk Skywalkerek nélkül: Mark Hamillnek és Carrie Fishernek is fontos szerep jut majd a filmben. Luke valószínűleg szellemként tér vissza, hogy tanácsaival Reyt segítse – vagy épp ellenkezőleg, Kylo Ren megzavarására. A stúdió simán titokban tarthatta volna Luke újbóli felbukkanását, ahogy például Yodáét az előző részben, de valamiért fontosnak látták közölni ezt a közönséggel.

Ami viszont sokkal izgalmasabb kérdés, az Leia szerepe a filmben. Bár a Lucasfilm és Disney is előszeretettel titkolózik, ha a készülő filmek történetéről van szó, a rendező annyit elárult, hogy Fisher váratlan halála igen nehéz helyzetbe hozta, hiszen Leiának eredetileg központi szerepet kellett volna a 9. epizódban betölteni, hiszen akkor már sem Solo, sem Luke nem él. Ám a karakter és a színésznő nélkül egész egyszerűen nem találtak olyan megoldást vagy történetlezárást, amely kielégítő lett volna, így bármennyire meglepő, de a színésznő fel fog tűnni az utolsó filmben.

Mindehhez az alkotók természetesen a legmélyebb tisztelettel állnak, így sem dublőrt, sem CGI-t nem használnak majd, hanem az előző részből kimaradt és kivágott jelenetek felvételeit használják majd fel Leia újraalkotására. Ehhez természetesen a színésznő lányának beleegyezését kellett kérniük, aki végül áldását adta a dologra – így Leia Organa a vágóknak köszönhető bravúrokon keresztül fog visszatérni a galaxisba.

Mivel az ő fia a film főgonosza, és ő a maroknyi ellenálló vezére is, akik igencsak szorult helyzetben vannak, nagy szükség van egy olyan szereplőre, aki képes higgadt maradni a legforróbb helyzetekben is. Hogy Abrams hogyan alakítja majd a Star Wars-saga végét jelentő filmet, azt még csak ő tudja – nekünk 2019 decemberében lesz majd alkalmunk eldönteni, jó munkát végzett-e.

Forrás: mafab.hu

2018. június 28., csütörtök

Annyira szörnyűek az új Star Wars-filmek, hogy röpülhet a Lucasfilm feje


Megszabadulhatunk végre a lila hajú admirálisoktól és a feminista genderdroidoktól? Olyan híresztelések kaptak szárnyra, melyek szerint Kathleen Kennedy távozhat a Lucasfilm éléről, a stúdiónál ugyanis többen annyira kártékonynak ítélik a munkásságát, hogy inkább lecserélnék őt.


Bennfentes értesülésekre hivatkozva az olvasható az IGN-en, hogy szeptembertől elválnak a Lucasfilm és Kathleen Kennedy útjai. Mióta George Lucas eladta a Lucasfilmet a Disney-nek, Kennedy lett a stúdió elnöke, tehát ő felel az új Star Wars-filmekért, legalábbis mostanáig. Ugyanis ha minden igaz, a Disney-nél zárt ajtók mögött már javában zajlanak a tárgyalások Kennedy leváltásáról, ám egyelőre Bob Iger Disney-vezérigazgató nem találta meg az utódot. J.J. Abrams neve merült fel, de miután a franchise ekkora mélyrepülésbe került, inkább senki nem akarja átvenni a poszttal járó felelősséget egy ilyen megosztott, feszült környezetben.

És hogy pontosan miért is akarnak megszabadulni Kathleen Kennedytől?
Nos, a Star Wars haláltusája Az utolsó jediknél kezdődött: hiába érkeztek már a premier előtt is egyértelmű utalások például Mark Hamill részéről azzal kapcsolatban, hogy ebből baj lesz, Kennedy mégis gond nélkül rábólintott a katasztrofális forgatókönyvre. Bár a VIII. rész ugyan 1,3 milliárd dollárt hozott a konyhára, és egekig magasztalták a kritikusok, de így is minden idők megosztóbb filmje lett, a rajongók csalódását nem tette zsebre a Lucasfilm feje.

Ami miatt azonban Kennedy biztos kegyvesztetté vált, az a Solo: Egy Star Wars-történet csúfos bukása. A Solo összbevétele a május 24-i premier óta 202 millió dollár az észak-amerikai mozikban, és a legoptimistább elemzők szerint a globális jegyeladásokkal együtt sem fogják már elérni a 400 millió dollárt.

Mindez pedig összecseng azzal a néhány napja felmerült hírrel, hogy en bloc parkolópályára kerülnek a spinoffok, így a Boba Fett és az Obi-Wan Kenobi életéről szóló film is. Ezt ugyan a stúdió cáfolta, de attól még komoly pánikot okozott az, hogy Han Solóval nem sikerült kasszát robbantani, hiszen ő azért mégiscsak egy népszerű karakternek számít.

Végül pedig Kennedy azzal is hibát követett el, hogy egyszerűen nem érdekelte a Star Wars-filmek nézőközönsége. Hiába csempészte bele – néha már kínosan nyíltan – a feminista és a kapitalizmusellenes üzeneteket a filmekbe, ha a főleg férfiakból álló rajongótábort ez nem érdekli.

Kathleen Kennedynek tehát finoman szólva sem sikerült felvirágoztatnia a franchise-t. Le kell szögezni ugyan, hogy a távozásáról szóló hírek csak pletykák, de már hónapok óta futótűzként terjednek a híresztelések, és a Lucasfilmnél senki nem vette eddig a fáradtságot, hogy megcáfolja azokat.

Forrás: 888.hu

2018. június 22., péntek

Akkorát bukott a Solo, hogy leállítják a különálló Star Wars-filmeket


Egyelőre felfüggesztették a korábban bejelentett Boba Fett- és Obi-Wan Kenobi-film előkészítését, mert a Solo – Egy Star Wars-történet fogadtatása nem a Disney stúdió várakozásai szerint alakult.
A Solo – Egy Star Wars-történet egyébként csak Star Wars-os mércével mérve számít bukásnak. Négy hét alatt 340 millió dollárt hozott világszerte, ami kevesebb, mint az előző különálló Star Wars, a Zsivány Egyes bevétele, de egyáltalán nem számít rossz eredménynek. Viszont kétségtelenül igaz, hogy egy Star Wars-filmnek eseményszámba kell mennie, ez pedig a Solónál nem jött össze.
A Disney stúdiónál a hírek szerint most a bemutatás előtt álló IX. epizódra, valamint az azután forgatandó új Star Wars-trilógiára koncentrálnak, így attól azért nem kell félnünk, hogy egyhamar Star Wars-filmek nélkül maradunk.

Forrás: nlcafe.hu

2018. május 29., kedd

Valóban elromlott a hiperhajtómű?


A világviszonylathoz hasonlóan itthon is elmaradt a Solo: Egy Star Wars történet kasszarobbantó fogadtatása. Az űrcsempész filmjére „mindössze” 94 ezren váltottak jegyet a hazai pénztáraknál. Persze ezzel még mindig nem jelenthető ki, hogy csúfos bukás lenne a sztori, de a Disney mércéjével jócskán, megközelítőleg a felével karcsúbb az érdeklődés, mint a Zsivány Egyes iránt. 
A számok arról árulkodnak, hogy a magyaroknak sem hiányzott a Star Wars dömping egy újabb története, ami még így is listavezető a hazai filmszínházakban. Második a Deadpool 2, harmadik a Melissa McCarthy főszereplésével bemutatott film A partiállat. 
A számok még biztosan pozitívabb irányba billennek a következő hetekben, mivel a Jurassic World június 22-ei új epizódjáig nem várható újabb blockbuster.


2018. május 25., péntek

Spin-off cunami várható!


Han Solo épp csak leparkolt a mozik elé tegnap az Ezeréves Sólyommal, és szinte abban a pillanatban hivatalos szintre is emelték a hírt: az Obi-Wan Kenobi karaktertörténet után Boba Fett is megkapja a maga önálló epizódját a Star Wars/Disney univerzumban. A legendás fejvadászt James Mangold rendezésében láthatjuk viszont a vetítővásznakon, majd valamikor...



2018. május 6., vasárnap

Nem az Erő, hanem a pénz tartja össze a galaxist!


Ezen a héten röppent fel egy hír Alden Ehrenreich nagy elszólásáról, ami a Solo-film esetleges folytatását sejteti…

Most Ron Howard rendező rövidre zárta a témát azzal a nyilatkozatával, hogy minden a mozik jegypénztárainál fog eldőlni: ha az űrcowboy előéletét bemutató spin off szépen tejel, akkor biztosan legyártják a folytatást is, akár trilógia terjedelemben.

Előre! A jegyelővétel már megkezdődött.


2018. május 4., péntek

Idegenvezetés az Ezeréves Sólymon


Lando Calrissian (Donald Glover) jóvoltából egy rövid sétát tehetünk a Millenium Falcon belsejében, s megnézhetjük milyen volt a galaxis leggyorsabb csempészhajója mielőtt Han Solo és Chewbacca lelakta.
  



2018. április 29., vasárnap

Hollywoodban is három az igazság


Alden Ehrenreich (húzós volt még leírni is) - akit a Vonzások, a Lenyűgöző teremtmények, a Blue Jasmin és az Ave, Cézár! című filmekből már ismerhetünk(?) – egy Esquire magazinnak adott interjúban elkotyogta, hogy három, azaz 3 filmre írt alá a Disneyvel.

Mi következhet ebből? Még legalább 2 Solo film? Vagy Lando film? Vagy Boba Fett film? Esetleg mindegyik? Ha egyszer egy üzlet beindul…

A legdurvább mégis az lenne, ha mindennek fityiszt mutatva legyártanának 2 új Indiana Jones sztorit.
Majd meglátjuk.
Lássuk meg!

Egyelőre marad a tűkön ülés, hogy május 24-én mit villant a manus:
…közben magyar trailerrel…



2018. április 26., csütörtök

A metál visszavág



Május 4-én, azaz a Nemzetközi Star Wars Napon jelenik meg a Galactic Empire formáció második albuma, amelyről már egy ízelítőt is közzétettek a maskarás rockerek.


2018. április 24., kedd

20 év meló 2 percben


Az alábbi timelapse animáció azt próbálja tömören megmutatni, hogyan épülhetett a rettegett Halálcsillag. Szép munka, minden értelemben.

2018. április 9., hétfő

Izmos előzetes a Solo filmhez



Hiperhajtóművet bekapcsolni!


A trailer alapján a film talán megközelíti majd a Zsivány Egyes hangulatát és színvonalát, de jó lenne, ha túl is lőne azon.

A napokban kijött egy említésre méltó reklám is:


2018. március 18., vasárnap

Plasztik Sólyom


A makettkészítést újra kell értelmezni.
Így születik meg csaknem 10 nap alatt egy 3 kg-os Millenium Falcon 3D nyomtatóval.

2018. március 12., hétfő

Épül-szépül a Star Wars park


Az első kapavágásokon már jócskán túlmutat az a videó, ami nemrég megjelent az épülő Star Wars parkról (teljes nevén: Disney's Star Wars: Galaxy's Edge).


Az átadást 2019-ben tervezik Anaheimben, és a látványtervek szerint valami hasonlóra lehet majd számítani:


Lehet gyűjteni a zsetont.

-nme-

2018. március 9., péntek

Egyik szemem sír, a másik nevet


A 86 éves, ötszörös Oscar-díjas John Williams a KUSC Rádió egyik beszélgetős műsorában bejelentette, hogy a kilencedik epizód zenéjét még megkomponálja, aztán leteszi a lantot.

Ezalatt Hollywoodban Mark Hamill alias Luke Skywalker megkapta a csillagát.

-nme-



2018. március 2., péntek

Elcsitult a Wilhelm-sikoly


Kiderült, hogy már a Zsivány Egyesben se használták a hardcore rajongók körében kultikusnak számító visszatérő hangeffektust, amely még egy 1951-es westernből származik, s azóta már rengeteg hollywoodi produkcióban sütöttek el rejtett poénként.


Itt van néhány sikítás, köztük a Star Wars verziói is:


Matthew Wood, a Skywalker Sound hangmérnöke egy ABC tévéadó által készített riportban elárulta, hogy többé nem kívánják használni az elavult Wilhelm-sikolyt, inkább egy újat alkalmaznak. Állítása szerint a Zsivány Egyes óta ezt hallhattuk Az Ébredő Erő című epizódban, de a közelgő Solo spin-off is így sikít majd. Azt persze nem kötötte az orrunkra, hogy melyek ezek az ismétlődő hangok.

-nme-




2018. február 26., hétfő

Jó bornak is kell a cégér


Ha valaki esetleg lemaradt volna a közelmúlt bármelyik Star Wars témájú reklámjáról, akkor az most egy dózisban bepótolhatja.


-nme-



Csillagok, csillagok…


A Star Wars jedilovagját, Luke Skywalkert alakító Mark Hamill csillagot kap márciusban a hollywoodi Hírességek sétányán.
A 66 éves filmsztár csillagát március 8-án avatják fel. Az eseményen a Star Wars-széria atyja, George Lucas és az űreposz másik híres hősét, Han Solót játszó Harrison Ford is felszólal. A kaliforniai származású Hamill több mint 40 éve szerepelt a Csillagok háborújában, az első Star Wars-filmben. A nyolcvanas években a színész a trilógia további két epizódjában, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér című részekben is Skywalkert alakította.
A legutóbbi, Star Wars: Az ébredő Erő és a Star Wars: Az utolsó jedik című filmekben ugyancsak a jedimester szerepében láthatta a közönség.
Hamill az űrsaga mellett számos más filmben és tévés produkcióban is dolgozott. A közelmúltban feltűnt a Kingsman: A titkos szolgálat című filmben, és közreműködésével hamarosan bemutatják a Con Man című drámát, amely Barry Minkowról, a börtönbüntetésre ítélt csaló üzletemberről szól.

Forrás: hvg.hu



2018. február 22., csütörtök

Márciusban jön Az Utolsó Jedik Blu-ray kiadásban


Lehet figyelni a különböző előrendelési platformokat, mert hamarosan megkezdik a nyolcadik epizód Blu-ray változatának pumpálását. Az adathordozó sok más egyéb mellett 14 extra jelenetet, audiókommentárt, egész estés dokumentumfilmet is tartalmazni fog, de az alább megtekinthető The Force of Sound: Creating Sound In A Galaxy Far, Far Away című dokumentumfilm biztos nem lesz rajta. 

 
-nme-




2018. február 9., péntek

A Tesla visszavág


Különösebb kommentár nélkül:

"Hadd menjen! Nincs rajta élőlény."

Az ügy háttere a képre kattintva olvasható.

-nme-