Főoldal

2020. december 18., péntek

A Mandalorian nemcsak megmentette a Star Warst, de új korszakot is nyitott


A Mandalorian második évada ismét reményt adott a Star Wars-rajongóknak, hogy még van remény a Disneyben. A sorozat bebizonyította, hogy lehet úgy izgalmas történetet elmesélni ebben a világban, hogy az valamennyire kapcsolódik a fősodorhoz, de mégis megállja önállóan a helyét. Nem véletlen, hogy az újkori filmekkel csúnyán beégő Disney lendületet kapott a sorozattól, ami a következő évek Star Wars-dömpingjének motorja lehet.

Spoilermentes kritika az évadzáróról.


Az első évad a Mandalorianből pont azért volt hatalmas siker, mert a készítők végre mertek önálló történetet írni a Star Wars-univerzumban úgy, hogy nem kellett minden részletnek valahogy kapcsolódnia a Skywalkerek történetéhez. A második évad ezen kicsit változtatott, és nem csak bekapcsolódott a sorozat a nagy Star Wars-kánonba, de felvonultatott olyan szereplőt is, akit a rajongók utoljára 37 éve láttak élőszereplős produkcióban, még a Jedi visszatérben.

Emellett történt egy másik nagyon fontos lépés is: a készítők elkezdték elővenni olyan karaktereket, akiket az átlagos, csak a filmeket látott rajongók nem igazán ismerhetnek. Ezzel a döntéssel a Disney tulajdonképpen bevallotta, hogy óriási hibát követtek el, amikor 2012-ben 4 milliárd dollárért megvették a Star Wars jogait, majd azzal a lendülettel elsüllyesztették az úgynevezett expanded universe-t, vagyis kiírták a kánonból a könyveket, képregényeket és azokat a történeteket, amikért a veterán fanatikusok évtizedek óta rajonganak. Most nagyon úgy néz ki, hogy ezek a történetek és karakterek menthetik meg az egész franchise-t.

Jómagam nem tartozom a vérbeli Star Wars-rajongók közé, de azt azért könnyű volt észrevenni nekem is, hogy 2012 óta nem tudott olyat csinálni a Disney a franchise-szal, amivel mindenki igazán elégedett lett volna, különösen nem a hardcore rajongók.

Az új trilógia borzalmas mellélövés volt, és a történet annyira rosszul öregszik, hogy az éveken át lesajnált előzményfilmeket elkezdte megszépíteni az idő J.J. Abrams és Rian Johnson filmjei mellett. Lehangolóan jelentéktelen és értelmetlen lett a Han Solo-film is, és hiába emelkedik ki ebből a felsorolásból a Zsivány egyes, ennél a filmnél volt talán a legkisebb a tét megjelenéskor. A Disney egyértelműen olyan utat tűzött ki magának, hogy ha már ennyi pénzt fizették a Star Warsért, akkor hadd írják újra ők ennek az univerzumnak a történetét. Ez nem jött be, és végül három dolog mentette meg a franchise-t:
a „Marvel-módszer”, John Favreau és Dave Filoni, illetve a Disney által korábban lesajnált expanded universe.

A Disney másik nagy márkája a Marvel, és amíg a Star Warsszal éveken át nem tudtak semmi értelmeset kezdeni, addig a Marvel-filmek egyértelműen a 21. század legsikeresebb mozis vállalkozásává nőttek. Ami a Star Warsnak Kathleen Kennedy, az a Marvelnek Kevin Feige, és utóbbi a háttérben elkezdett a szuperhősök után besegíteni a jedi lovagok világába is, valószínűleg nem véletlenül.

A Marvel-filmek azért működnek annyira jól, mert Feige nagyon tiszteli az alapanyagot, vagyis a képregényeket, és ugyan hivatalosan a filmek más univerzumban játszódnak, mint a képregények, mégis van kapcsolat a kettő között. Hollywood éveken át csak reklámtermékként tekintett a képregényekre, ahonnan ki lehet emelni az ismert karaktereket, majd aztán írnak nekik saját sztorit, nehogy már más írók munkáiból inspirálódjanak. Nem is véletlen, hogy a Disney előtti Marvel-filmek nagy része bukás volt. Aztán jött Feige és a Disney, és úgy meséltek el új történeteket ismert szereplőkkel, hogy tiszteletet adtak a képregényírók több évtizedes munkájának és kielégítették ezzel a keményvonalas rajongókat. És közben nyilván a maguk képére is formáltak bizonyos szuperhősöket vagy ismert történeteket. Mint például az Amerika Kapitány: Polgárháború, ami egy nagyon ismert Marvel-képregénytörténetnek az adaptációja, mégis eltér az eredetitől. És mégis működik.

A Mandalorian második évadában is pont ezt lehet érzékelni. Szinte epizódonként bukkantak fel olyan karakterek vagy apróbb részletek, amiket a rajongók könyvekből, videójátékokból vagy képregényekből ismerhetnek, de már rég letettek arról, hogy ezeket valaha élőszereplős verzióban is láthatják. Elvégre a Disney 2012-ben elég erősen jelezte, nem hisz ezekben a történetekben. Aztán egyre-másra kerültek elő jól ismert arcok az eredeti trilógiából, a Clone Wars-rajzfilmekből vagy az Utóhatás-könyvekből, és szép lassan megjelentek az első utalások az új filmekre is. Mintha a Disney kettőt lépett volna hátra, és csak egyet előre, aminek az lett az eredménye, hogy a Mandalorian berobbantotta az online diskurzust, és hetente videók és cikkek százai foglalkoztak megszállottan a szinte minden képkockán megtalálható utalások elemzésével.

A Mandalorian elérte, hogy majdnem olyan őrület legyen miatta az online térben minden új rész után, mint mondjuk a Trónok harca fénykorában. Persze ehhez kevés lett volna ész nélkül szórni minden epizódba az easter eggeket, a sikerhez az is kellett, hogy a Disney megtalálja mindenhova a hiteles, és pont oda való közreműködőket. Jon Favreau telitalálatnak bizonyult, a sorozat atyaúristeneként (alkotó, író, rendező, showrunner) több lelket és szívet hozott ebbe a világba, mint bármelyik új Disney-film. A Disney fantasztikusan válogatta össze a rendezőket egy-egy epizódhoz, ahogy az első évadban is. Favreau mellett olyanok rendeztek egy-két epizódot, mint Peyton Reed (Hangya-filmek), Robert Rodriguez, az előző évadon is dolgozó Rick Famuyiwa és Bryce Dallas Howard, illetve az animációs Star Wars-sorozatok (Clone Wars, Rebels) atyja, Dave Filoni. De még Carl Weathers is letudta élete első rendezését a negyedik résszel. Favreau és – a sorozaton íróként is dolgozó – Filoni Kevin Feige-hez hasonló elemi geekséggel álltak a Mandalorianhez, és úgy kreáltak valami különlegeset, hogy bátran nyúltak a filmeken túli Star Wars-világhoz.

Ez annyira bejött, hogy nemrég a Disney bejelentett egy sor új Star Wars-produkciót, és úgy fest, hogy a Mandalorian sikere határozza meg az egész franchise jövőjét. A bejelentett sorozatok és filmek között is találni olyat (Ahsoka, Rogue Squadron, The Acolyte), amelyeket már nem az eredeti trilógia ihletett, hanem az utána következő könyvek, játékok vagy képregények. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a buliba nagy dirrel-durral érkező Disney az évek óta tartó rajongói elégedetlenséget, illetve a Mandalorian sikerét látva kezdi felismerni azt, hogy a Skywalker-sagán túl is van élet ebben az univerzumban.

Nem fogunk most belemenni a spoilerekbe – arra ott van a heti spoileres elemző-cikksorozatunk -, de azt mindenképpen el kell mondani az évadzáróról, hogy sokkal több volt, mint egy sima finálé. Nem csak Baby Yoda Grogu és Din Djarin történetívét zárták le már-már könnyfakasztó módon, hanem elhelyezték a nagy Disney-puzzle különböző Star Wars-darabkáit is. A jövőre érkező harmadik évad valószínűleg teljesen elszakad az eddigi részek történetétől, Book of Boba Fett néven saját sorozatot kap az első trilógiából ismert fejvadász, lesz saját sorozata az egy részre feltűnő Ahsoka Tanónak, de a hírek szerint a Filoni és Favreau által menedzselt új produkciók (Ahsoka, Rangers of the New Republic, és pletykálnak egy harmadik sorozatról is) is összefonódnak majd a Mandaloriannel. Vagyis a Disney most már tudatosan készül arra, hogy sokkal több figyelmet adjon a Skywalker-sagán kívüli világnak.

A kérdés persze az, hogy jut-e majd a stáblista után bejelentett Boba Fett-sorozattal együtt már tíz produkcióra annyira figyelem és törődés, mint a Mandalorian esetében. Vajon képesek lesznek olyan zseniális zeneszerzőt találni, mint Ludwig Göransson (Fekete Párduc, Creed-filmek)? Vajon tudnak még olyan rajongói húzásokat összehozni, mint Bo-Katan karaktere, akit az élőszereplős sorozatban ugyanaz a Katie Sackhoff alakít, aki a hangját adja az animációs sorozatokban? Vajon még nagyobb figyelmet kap az expanded universe, vagy most esik át a Disney a ló túlsó oldalára, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen?

Az utolsó részt még rengeteget fogják elemezni, mert óriási kihatással lesz szinte mindenre, ami Star Wars a következő években. Favreau és Filoni húzzák most a hátukon a Disney+-t, ami még mindig csúnyán le van maradva a többi szolgáltatóhoz képest a streamingháborúban. Érthető, hogy több tucat Marvel- meg Star Wars-produkcióval igyekeznek pótolni a lemaradást, de az új filmeknél már ki kellett végre derülnie a Disneynek, hogy ez olyan franchise, ahol öngyilkosság figyelmen kívül hagyni a fanatikus rajongók vágyait és véleményét. Nem lehet mindent lerombolni, amit az első trilógia óta mások felépítettek a mozikon kívül. A Mandalorian az ékes példája annak, hogy mennyire jól meg lehet szólítani az új és régi rajongókat, és mennyire könnyű még egy olyan erős márkán is sebeket ejteni, mint a Star Wars.

Szóval a Mandalorian sokkal több, mint egy sima sorozat, amiben Baby Yoda tojást eszik, egy páncélos ürge meg sose veszi le a sisakját. Ez a sorozat új lendületet adott nem csak a Star Warsnak, hanem magának a Disneynek is, ahol joggal érezhették, hogy kudarcot vallottak George Lucas világának a folytatásával. A remény újra élés ha egy olyan fickó, mint én, aki alapvetően sosem rajongott a Star Warsért, azon kapja magát, hogy minden rész után órákat böngészi a netet mindenféle elemzésekért meg easter eggekért, hogy a legapróbb utalásokat is megértse – na, akkor valamit Favreau, Filoni és a Mandalorian teljes stábja baromi jól csinált.

Forrás: Telex.hu

Meghalt a Boba Fettet eredetileg játszó színész, Jeremy Bulloch


75 éves korában elhunyt Jeremy Bulloch brit színész, akinek legismertebb filmes megjelenése az eredeti Star Wars-trilógia Boba Fettje volt – írja az IGN Nordic. Ő játszotta a Han Solót üldöző fejvadászt A birodalom visszavágban és A jedi visszatérben is. A halálhírt eredetileg a színész hivatalos oldala írta meg.

Bulloch 1945-ben született Leicestershire-ben, és hamar a színészet felé fordult, 17 évesen már Hamletet játszott. Filmes pályája tévészerepekkel indult, a brit köztévén szerepelt például a Doctor Who vagy a Robin of Sherwood című sorozatokban. Filmes szerepei között találunk két James Bond-filmet is a Roger Moore-korszakból (A kém, aki szeretett engem, Polipka), de természetesen a legtöbb filmrajongó Boba Fett miatt jegyezte meg a nevét. A szerepet féltestvére, Robert Watts révén kapta, aki A birodalom visszavág egyik producere volt.


Bulloch páncélba bújva játszotta el a fejvadászt, ezért könnyen el tudott vállalni egy másik szerepet is A birodalom visszavágban: ő volt Sheckil hadnagy, egy nem túl jelentős birodalmi tiszt (a Sheckilre kiszemelt színész nem jelent meg a forgatáson, így Bulloch ugrott be a helyére). Egy kisebb cameója is volt a harmadik sorszámú Star Wars filmben, A sithek bosszújában Jeremoch Colton kapitány bőrében. Több régi Star Wars-szereplő színésztársához hasonlóan szívesen járt rajongói rendezvényekre és előadásokat tartott. 2018-ban vonult vissza ettől is.

Bulloch halálhírét megosztotta Daniel Logan is, a színész, aki a fiatal Boba Fettet játszotta a Star Wars: A klónok támadásában.

Forrás: Telex.hu

2020. december 14., hétfő

Darth Vader nevével nem dobálóznak csak úgy a homokozóban

 

Amíg a Warner a mozi jövőjét sodorta veszélyben az évvégi nagy bejelentős eseményén, addig a filmes világ felét tulajdonló Disney úgy vert oda egy héttel később, hogy a szakmát is alaposan meglepték. A Star Wars- és Marvel-dömping bejelentése annyira erősre sikerült, hogy idő sem volt elveszni a részletekben, pedig a Disney jó eséllyel már most kiütött mindenkit.

Persze könnyű nekik, hiszen övék a teljes Disney-katalógus az animációs klasszikusoktól és új projektektől kezdve az élőszereplős remake-ekig, minden, ami Pixar vagy épp Jégkorszak, a teljes Marvel-univerzum, most már az X-Men mutánsaival és a Fantasztikus Négyessel kiegészülve, de bekebelezték a Star Wars messzi-messzi galaxisát, és feltették a fejükre Indiana Jones kalapját is. Ha ez még nem lenne elég, a Fox megszerzésével fű alatt az Alien-filmsorozat minden joga is hozzájuk került, ahogy a 2009-ben minden bevételi rekordot megdöntő, majd hosszas kihagyás után a téli álomból ébredező Avatar is. Vagy bármikor előránthatják az atlétás Bruce Willist egy újabb Die Hard-filmre, és zárójelben odatehetjük még a Majmok bolygója-sorozatot is, amit bármikor lehet folytatni vagy épp újrakezdeni.

És ezek csak a nagyobb franchise-ok, és már ezzel is simán lefedik annyira a palettát, hogy okos tervezéssel a hét minden napját megnyerhetik a mozikban, már amikor újra nyitva lesznek a mozik. Amíg nem, addig a saját streaming platformujkat, a Disney+-t árasztják el sorozatokkal és külön, csak oda készülő filmekkel.

A pénteki (helyi idő szerint csütörtöki) bejelentés viszont többről szólt, mint hogy úthengerként átgázolnak mindenen és mindenkin a következő 5-10 évben. Valójában rettentő tudatos és aprólékos építkezés jeleit láthattuk, még ha ez a bejelentések puszta méretei miatt elsőre nehezen kristályosodott is ki.

Mivel a Star Wars-univerzumban egy nagyobb visszavonuló után most először jelentkeztek részletesebb tervvel, nézzük, mik azok a nagyobb pillérek, amik túlmutatnak a milliárdos pénzszivattyú építésén és üzemeltetésén a Disneynél.

Gyorsan, csak ismétlésképp átvesszük a 10 sorozatot, illetve a melléjük bejelentett filmeket (ebből persze kiderül, hogy kicsit csalt is a Disney, mert a 10 sorozatba belevette a 2021 karácsonyakor visszatérő, de már korábban elindult Mandaloriant is). A 10 sorozat címe: Andor, Obi-Wan, Rangers of the New Republic, Ahsoka, Lando, The Acolyte, The Bad Batch, Visions, A Droid Story (plusz a Mandalorian), filmes vonalon pedig jön Taika Waititi még meg nem nevezett produkciója, illetve a szomszédos DC-nél a Wonder Woman-filmeket rendező Patty Jenkins vadászpilótás filmje, a Rogue Squadron.


Ezek közül az Obi-Wan, az Ahsoka, a The Acolyte, illetve a Rogue Squadron emelhető ki, mindjárt mondjuk is, miért.

Az Obi-Wan-sorozat esetében már tudható, hogy a címszereplő mellé visszatér Hayden Christensen is Darth Vader szerepébe, vagyis a Star Wars szempontjából két, erősen a top 5-be tartozó karaktert kapunk. Ez már önmagában sem akármi, de talán még fontosabb, hogy a sorozat 10 évvel A Sith-ek bosszúja eseményei után, vagyis nagyjából 9 évvel az Egy új remény előtt fog játszódni.

Palpatine még él és hatalmon van, Obi-Wan Kenobi papíron a Tatoonie-on senyved önkéntes száműzetésben, és Luke Skywalker felcseperedését vigyázza, Darth Vader pedig mindenféle Sithlovag-dolgokat csinál.

A sorozat nem ettől lesz érdekes, hanem hogy a Star Wars döntéshozói hogyan hozzák össze az egészet anélkül, hogy valamit nagyon eltörnének az idővonalban az Egy új reményig. Elvégre Obi-Wan és Vader nem nagyon futhat össze hétről hétre a köztes időben, mert hogy Vadert eléggé megrázta a filmben, amikor megérezte, hogy halottnak hitt egykori mestere, Obi-Wan bizony még él.

Az idősík alapján a Sötét időkre esik majd a sorozat, amikor Vader egyre nagyobb hatalmú Sith lovag lesz Palpatine vezetésével, levadássza a 66-os parancsot túlélő jediket, illetve párat maga mellé állítva inkvizitorokat csinál belőlük, akik szintén jedikre vadásznak majd. Mivel Yoda és Obi-Wan elég magas helyen szerepelnek a túlélő jedik sorában, lehetséges, hogy Obi-Wan folyamatos meneküléséről szól majd a sztori, vagy arról, hogy megpróbálja elhitetni Vaderrel, hogy meghalt.

A Mandalorianben élőben is bemutatott Ahsoka Tano az első olyan karakter, akit az animációs sorozathoz találtak ki, aztán élőben is találkozhattunk vele. Ahsoka az animációs sorozatokat készítő Dave Filoni szüleménye, ezért is volt pazar, hogy rábízták az élőszereplős bemutatását, de a későbbi sorozatot is ő felügyeli majd Jon Favreau-val együtt. Emellett testvérsorozatot is kap a Mandalorian a Rangers of the New Republickal, ám egyértelműen az Ahsoka a fontosabb, hiszen rendkívül komplex, ugyanakkor a rajongók által nagyon kedvelt karakterről van szó.

A sorozat feltehetőleg a Mandalorianban is látott küldetés, Thrawn admirális és az eltűnt jedi, Ezra Bridger megtalálása körül forog majd, és így egyszerre bővíti a Star Wars világát, illetve köti össze a különálló karaktereket a Skywalker-saga szereplőivel. Ha viszont Ahsoka élettörténetének ismeretlen részeire fókuszál a sorozat, akár a jedik történetéről való ismereteinket is elmélyítheti a 2022-ben érkező sorozat.

A The Acolyte papíron a High Republic korszak végét ismerteti majd, ami a jedik aranykora, nagyjából 200 évvel a a Baljós árnyak előtti időkből. A leírás alapján egy rejtélyekkel átszőtt thriller-sorozatot kapunk, ami önmagában is izgalmas, de rávilágít arra is, hogy a Star Wars jövője a Disneyn belül leginkább a zsánerkategóriák felfedezésében lehet. Bármilyen filmet is hoz tető alá Taika Waititi, az biztosan nem szokványos lesz, ahogy a Zsivány Egyesnek is jót tett, hogy klasszikus heist-filmet csináltak belőle. A lehetőségek száma végtelen, itt épp egy (politikai?) thriller jöhet majd, ami a jedi-aranykor végét, egyben a sötét oldal előretörésének kezdetét mutatja be.

Ahogy a Mandalorian esetében, ez is remek esély lesz az új kezdetre, teljesen más világ, teljesen más szereplőkkel, az eddigiektől teljesen eltérő stílus. Ha a Disney nem csak pénzszivattyúnak tekinti a Star Warst, az például az ilyen sorozatokon fog meglátszani, hogy mennyire mély, mennyire átgondolt lesz. Ha viszont a 200 évvel fiatalabb Yoda és az ifjú Darth Plagueis rohangál majd jobbra-balra, az bizony bajos előjel lesz arra vonatkozóan, hogy csak a pénzre hajtó fan service az egész, nem világépítés.

Szorosan ide kapcsolódik Patty Jenkins filmje, a Rogue Squadron, ami már a kevés információ alapján is elég jól hangzik előre. Jenkins a Wonder Woman-filmekkel megmutatta (illetve még csak egyet lehetett látni), hogy biztos kézzel tud vezetni egy nagy projektet, egy vadászpilótás film pedig szó szerint a gyerekkori álma azóta, hogy 7 éves korában elvesztette pilótaként szolgáló apját. A személyes érintettség alighanem rendkívüli igényességgel párosul majd, és ehhez a sztori is adott.

A Rogue Squadron nem ismeretlen a Star Warsban, az egységet Luke Skywalker és Wedge Antilles is vezette, sőt, a galaktikus polgárháborúban lényegében maga Luke Skywalker alapította. Nevüket a Zsivány Egyesről kapták, és egy varázslatos űr-háborúsfilmben kelhetnek életre. A film akár a megalapulást jelentő csatát is feldolgozhatja, amikor egy árulás után a Birodalom rajtaütött a Lázadókon a Mako-Ta űrkikötőnél, súlyos vereséget mérve a lázadó erőkre.

Forrás: Telex.hu


2020. december 11., péntek

A Disney ledobta az atombombát: húsz új Marvel- és Star Wars-sorozat jön


Brutális mennyiségű sorozattal tolja meg a Disney a Disney+ nevű streamingszolgáltatását, a Marvel- és a Star Wars-világot is tíz-tíz sorozattal erősítik meg három-négy éven belül. A Marvel feltámasztja a Fantasztikus Négyest, visszatér Obi-Wan és Darth Vader, de Alien-sorozat is érkezik hamarosan.

Csütörtökön tartotta éves nagy bemutatóját a Disney a befektetők (és a szakma, na meg a közönség) felé, óriási bejelentésekkel. A hasonló filmes cégek eseményei egyébként általában elég fontosak, egy hete a Warner Bros. okozott kisebb iparági sokkot, amikor közölte, hogy 2021-ben minden új filmpremierjük a mozikkal egy időben megy a streamingplatformjukra, az HBO Maxra is. Ezután egyből temetni kezdték a mozikat, de ez még korai lenne.

A Disney nem tett hasonló ígéretet, de így is sikerült belecsapniuk a lecsóba, amikor közölték, hogy a következő években tíz-tíz Marvel- és Star Wars-sorozattal jelentkeznek a Disney+ streamingplatformon, ahol további tizenöt más, élőszereplős és animációs, illetve Pixar-sorozat is várható a következő években, de tizenöt filmet is terveznek ebben a kategóriában.

Ezzel a Disney lényegében minden héten teljesen új tartalommal jelentkezik majd a tavaly indított, azóta az optimista várakozásoknál is sokkal-sokkal sikeresebb streamingoldalán, ami kevesebb mint egy év alatt 86 millió előfizetőt számlál majd. Nemzetközi vonalon tovább erősítik a Star streamingplatformot, és elég sok új sorozatot jelentettek be a Hulura is.

Két testvérsorozatot, vagyis spinoffot is kap a Mandalorian: ahogy várható volt, Ahsoka Tano (Rosario Dawson) saját sorozatban villogtathatja majd a fénykardjait, de külön sorozatot kapnak az Új Köztársaság rendfenntartói Rangers of the New Republic címmel. A három sorozat történetszálai időnként átcsúsznak majd egymásba a teljes szinergia jegyében.

Animációs vonalon érkezik a Clone Warsban gyökerező Star Wars: The Bad Batch, ami a speciális mutációval rendelkező klónokból álló különleges egységre fókuszál majd.

A Zsivány Egyeshez kötődő sorozat, a Diego Luna karakteréről szóló Star Wars: Andor 2022-ben érkezik majd, de jön majd egy új sorozat a sokkal régebbi időkből is High Republic korszakából The Acolyte címmel, ami a jedik aranykorát mutatja majd be, nagyjából kétszáz évvel a Baljós árnyak előtti időkben, és főleg női karakterekre fókuszál majd.

Új droidot zárhatunk a szívünkbe R2-D2 és C-3PO mellé a Droid Storyban, Hayden Christensen pedig újra Darth Vadert játssza majd az Obi-Wan Kenobi sorozatban, amiben természetesen Ewan McGregor lesz a bölcs jedi mester.

Lando Calrissian is saját, valószínűleg kevés részből álló sorozatot kap, míg Star Wars: Visions néven egy anime antológiasorozat jön.

Ami a filmeket illeti, 2023 decemberében jön a Rogue Squadron egy csapat pilótával. Taika Waititi Star Wars-filmjéről nem tudtunk meg többet, ahogy azt sem tudni, mi a helyzet Rian Johnson tervezett trilógiájával, ami messze-messze hagyná a Skywalkerek világát.

Forrás: Telex.hu

2020. december 1., kedd

Percek alatt sztár lett, de eltüntették a sorozatból az elbambuló stábtagot


A Jeans Guy, azaz a Farmernadrágos Fickó nem lesz része a Star Wars-kánonnak, mert végül törölte a sci-fibe nem illő alakot a Disney. A 12. részben ugyanis rövid időre belógott a képbe egy stábtag, annak ellenére, hogy a képernyőre kerülő sorozatrészek sok emberen átmennek: nem vették észre a digitális trükkökért felelős szakemberek, a vágók, a producer, de még a rendező sem. A képen Greef Karga (Carl Weathers), Cara Dune (Gina Carano) és a főhős fejvadász (Pedro Pascal) mellett balról látható az elmélázó stábtag.
Persze hamar közönségkedvenc lett a figyelmetlen kolléga, mém lett belőle. Így nézne ki játékfiguraként:
Forrás: Origo.hu

2020. november 29., vasárnap

Meghalt Dave Prowse, a Star Wars Darth Vadere


85 éves korában meghalt Dave Prowse színész, aki a Csillagok háborúja Darth Vadereként lett leginkább ismert. Prowse csak a jelmezben mozgó testtel járult hozzá a klasszikus sci-fihez, a főgonosz hangját James Earl Jones mondta fel, ám a Sith lovag rettentő megjelenéséhez Prowse mérete és mozgása ugyanannyira hozzájárult, mint az ikonikus hang. A 198 centis Prowse az akcentusa miatt nem adhatta a hangját Darth Vaderhez, akit az eredeti trilógiát képző 1977-es, 1980-as és 1983-as filmekben alakított.

A korábbi súlyemelő Prowse részben a sportnak is köszönhette hatalmas méretét, majd a sportot hátrahagyva lett színész. Angliában a Csillagok háborúja mellett a Green Cross Code Man szerepével is nagyon befutott – ez az alak a közúti közlekedés biztonságosságára hívta fel a figyelmet. Ennek köszönhetően lett a Brit Birodalom Rendjének tagja.

Még súlyemelőként ott volt az 1960-as évek elején a Jóakarat Játékokon Angliát képviselve, ekkoriban ismerkedett még két másik nagy hollywoodi karriert befutó testépítővel, Arnold Schwarzeneggerrel és a tévésorozatban a Hihetetlen Hulkot alakító Lou Ferrignóval. De még a színészi karrier megkezdése előtt is ismertté vált Hollywoodban, ő készítette fel ugyanis fizikailag Christopher Reeve-et Superman szerepére.

Később feltűnt a Ki vagy, doki? és Az Angyal tévésorozatokban is.

Forrás: Telex.hu

2020. november 6., péntek

Szemeteszsákban talált értékes Star Wars-játékokat egy brit házaspár


A szomszéd által hátrahagyott szemeteszsákokban talált értékes Star Wars-játékokat egy idős brit házaspár. A szerencsés pár egy árverésen 400 ezer fontot (160 millió forintot) kapott a Csillagok háborúja-babákért és -űrhajókért. A játékokat a pár szomszédja és barátja, a nemrég meghalt Peter Simpson hagyta rájuk.

A közép-angliai Stourbridge-ben élő házaspár nem tudta, hogy milyen kincs hullott az ölébe, amikor kibontotta a szomszéd által számukra a garázsban hagyott zsákokat. A fiuk azonban nyomban felhívott egy árverési házat, amely le is csapott a több évtized alatt felhalmozott, még eredeti csomagolással is megtartott Star Wars-relikviákra - írta meg a Times.

"A tárolás miatt sok tárgy kissé nyirkos volt, de ennek ellenére is ez volt a legjobb Star Wars-gyűjtemény, amelyet valaha láttam." - mondta el Chris Aston, az Aston's aukciósház vezetője. Hozzátette, hogy a világ minden tájáról voltak érdeklődők, úgyhogy biztos volt benne, hogy jó árat kapnak a gyűjteményért.  

Különösen értékesnek bizonyult a galaktikus birodalom flottájának egy parancsnoki figurája, két ismert példány közül az egyik, eredeti csomagolásban, 32 500 fontért (13 millió forintért) kelt el. A szintén saját csomagolásában eltett Jawa-figura - tíz létező ismert darabból az egyik - 27 280 fontot (11 millió forintot) ért egy vásárlónak.

A Jedi visszatér símű Star Wars-epizód nyolc figurából álló szettje a nyolcvanas években egyenként 1,59 fontba (640 forintba) került, most azonban 1400 fontért (559 ezer forintért) ment el.

A Star Wars-relikviák általában jó üzletnek bizonyulnak az árveréseken. 2015-ben egy Luke Skywalker-baba, amely 1978-ban gyerekjátékként került piacra, 25 ezer dollárért (7,6 millió forintért) kelt el a Sotheby's és az eBay által szervezett árverésen. 

Aston szerint a brit pár joggal érezheti úgy, mintha a lottón nyertek volna.

Forrás: Origo.hu 

2020. október 30., péntek

Sportos fejvadász

 

Ma a második évadával folytatódnak a Mandalori és Baby Yoda csillagközi kalandjai a Disney+ műsorán. Erre az alkalomra a "háromcsíkos" sportszergyártó összeütött egy stílusos cipőkollekciót.



2020. október 13., kedd

Baby Yoda szomorú


Baby Yoda talán már tud valamit a második Mandalorian széria végkimeneteléről, azért néz ilyen bánatosan? Találgatások nélkül itt van három vadiúj plakát az október 30-án folytatódó sorozathoz:



2020. október 8., csütörtök

Csillagászati összeg: másfél milliárd forintba került mindenki kedvenc Baby Yodája


Október 30-án a második évadával tér vissza a Disney+ első élőszereplős Star Wars-sorozata, a The Mandalorian. A nézők odavannak az apró zöld lény, Baby Yoda és „nevelőapja”, a Fejvadász kalandjaiért. Íme, 5 érdekesség a produkcióról!


A messzi-messzi galaxis leghíresebb fejvadászára koncentráló Solo: Egy Star Wars-történet akkora bukás lett, hogy a Disney egy időre féket rakott az új mozifilmekre. A cégóriás 2020-ban bejelentette, a jövőben inkább a tévénézőkre kívánnak koncentrálni. Ezért mindennél fontosabb számukra a The Mandalorian című sorozat is. A történet pár évvel a Birodalom bukása után játszódik a peremvilágokban, ahol egy Din Djarin nevű mandalóri fejvadász és egy, a Yoda fajába tartozó apóság kénytelen menekülőre fogni a rájuk vadászó rosszfiúk miatt.


1. A sorozat főszereplője, Pedro Pascal sokszor nem volt jelen személyesen a forgatáson

Kevesen tudnak róla, hogy a Trónok harcából és a Narcosból ismert színész párszor nem ért rá a stábbal forgatni. Ilyenkor testdublőrök vették át a helyét, akik betanulták a sztár mozgását, így nem volt feltűnő, hogy éppen más „játssza” a karaktert. Mivel Din Djarin az első évadban egyetlen alkalommal vette csak le a sisakját, így a trükk miatt nem lett botrány a sajtóban. A produkció egyik rendezője, Bryce Dallas Howard viszont konkrétan a 4. epizód felvétele alatt egyszer sem találkozott élőben Pascallal. A színész utószinkron segítségével mondta fel a szövegét.



2. Baby Yoda elkészítése brutális összegekbe került a Disney-nek

A tavaly novemberben debütáló, 8 részes The Mandalorian abszolút sztárja egy apró zöld lény, Baby Yoda volt. A rajongók szinte megőrültek érte, a Disney pedig mindent elkövetett, hogy egyetlen spoiler se kerüljön napvilágra vele kapcsolatban. A Baby Yodás figurák is csak hónapokkal a premier után kerültek a boltok polcaira, mert az első rész képernyőre kerülését követően rakták ezeket gyártósorra. A legsikeresebb filmek és sorozatok esetében sokszor előfordul, hogy LEGO-készletek, vagy Funko Pop bábuk spoilereznek el hatalmas fordulatokat. Arról, hogy Baby Yoda mennyire értékes, az egyik színész, a karaktert „elrabló” Adam Pally beszélt korábbi interjújában:
"Emlékszem, Jon Favreau leteremtett, mert nagyot csaptam a zsákra, amiben Baby Yoda volt. A sorozat készítője odajött és közölte velem, hogy jobban vigyázzak, mert a bábu 5 millió dollárba (másfél milliárd forint) került, így nem olcsó mulatság. Ezután háromszor is elrontottam a jelenetet, olyan ideges lettem."


3. A Disney+-hoz nehéz hozzáférni, ezért rengetegen töltik le illegálisan a sorozatot

A streaming szolgáltatás szűk körű debütálása miatt a világ nagy részének illegálisan kellett letöltenie a sorozatot. A Disney+ tavaly novemberben a The Mandalorian premierje idején csak három országban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Hollandiában volt elérhető. Egy héttel később Ausztráliába, Új-Zélandra és Puerto Ricóba is megérkezett a videotár, de a magyar nézőknek ez sovány vigasz. Nekünk még egy ideig várnunk kell rá. Az előbb említett okokból 2019-ben ez lett a harmadik legnépszerűbb széria az illegális letöltők között világszerte, csak a Trónok harca és a Csernobil előzte meg.


4. A fiatal nézők miatt olyan rövidek az epizódok

Az első rendes Star Wars sorozat epizódjai a drámaszériáknál megszokottnál sokkal rövidebbek voltak. Előfordult, hogy egyes részek csak 25-35 perc hosszúságúak lettek. A nézők azt is gondolhatták, hogy a döntés hátterében az állt, hogy az írók próbálták minél feszesebbre venni a történetet és kevés üresjáratot hagyni benne. A CNBC korábban megszólaltatott egy elemzőt, aki arról beszélt, hogy a tősgyökeres Star Wars rajongók mellett fiatalabbak is leülnek nézni a The Mandaloriant. A Disney nekik akar kedvezni a nagyon rövid játékidővel. George Lucas világát a Flash Gordon széria ihlette, ami szintén 25 perces részekkel operált, így vélhetően a nagy előd előtt is tisztelegni próbálnak Favreau-ék.


5. A negyedik részbe becsúszott egy hasonló baki, mint ami a Trónok harcában volt

A Trónok harca alkotóit, David Benioffot és D. B. Weisst szinte szétszedték a rajongók, amikor a 8. évadban véletlen Daenerys előtt hagyott valaki egy műanyag kávés poharat az asztalon. Még a színészek is egymásra mutogattak az eset kapcsán, senki sem akarta beismerni, hogy ő a felelős a bakiért. A The Mandalorian negyedik részében is becsúszott egy hasonló hiba, egy szemfüles rajongó vette észre, hogy az egyik legdrámaibb beszélgetés alatt belógott a mikrofon a képbe. Vicces volt, de talán nem annyira zavaró, mint az HBO sikersorozatánál.

Forrás: Blikk.hu

2020. október 2., péntek

Hétvégére egy jó Mandalorian plakátot?


A Disney+ kiadott egy új posztert a hét Emmy-díjat hozó sorozathoz. A széria tavaly mutatkozott be, azonnal nagy siker lett, annak ellenére, hogy az egyik főszereplő arcát csak egy-két percre lehetett látni a nyolc rész alatt összesen. A másik főszereplő pedig természetesen Baby Yoda, aki pár hét alatt befutott, a karácsonykor pedig már ott volt a fa alatt, póló, bögre, plüssfigura formájában. A második évad október 30-án indul.

Forrás: Origo.hu


2020. szeptember 14., hétfő

Csupán egyévados lesz az Obi-Wan Kenobis Star Wars-sorozat?


A rajongók már nagyon várják Ewan McGregor visszatérését a legendás Obi-Wan Kenobi szerepében, de úgy néz ki, hogy a Disney még a vártnál is kevesebbel szúrja ki a szemünket.


Elég hányattatott sorsa van a Disney+ platformra érkező Obi-Wan Kenobi sorozatnak, hiszen a koronavírus-járvány miatt elhalasztották a munkálatokat, ráadásul állítólag a stúdió annyira elégedetlen volt az első forgatókönyvekkel, hogy kőkeményen újra kellett írni őket. Ettől függetlenül még mindig lázban tartja a Star Wars-fanatikusokat a széria, hiszen a fantasztikus Ewan McGregor újra elvállalta az ikonikus karakter megformálását.

Sajnos van, ami egy kicsit lankasztja a közönség lelkesedését, ugyanis a színész elárulta, hogy mindössze egyetlen évados lesz az Obi-Wan Kenobiról szóló sorozat, ami elvileg a Star Wars harmadik, és negyedik epizódja közötti időszakban játszódik, és egyes információk szerint mindössze hat epizódot fog tartalmazni – de persze Ewan McGregor nem zárja ki a folytatás lehetőségét, hiszen nagyon izgatott.

A SlashFilm cikke alapján a világsztár azt is elmondta, hogy jelen állás szerint végül jövő tavasszal kezdődik a forgatás, és akár még abban az évben, vagy 2022 elején megjelenhet a Disney+ kínálatában a várva várt alkotás, amit Deborah Chow (The Mandalorian) rendez majd Joby Harold (Arthur király – A kard legendája) története alapján.

A 2019-es The Mandalorian című széria új lendületet adott a George Lucas által megálmodott sci-fi univerzumnak, még annak ellenére is, hogy a Star Wars: Skywalker kora rendesen felkavarta a közönséget. Ebből is látszik, hogy a Csillagok háborúja jövője pillanatnyilag nem a filmekben, hanem a sorozatokban rejlik, mivel ezek könnyebben be tudják rántani a nézőt, ezért elég sok múlik az Obi-Wan Kenobi köré összpontosuló mű sikerén – szóval nem kell aggódnunk, ezzel a készítők is tisztában vannak, így valószínűleg nem fogják elbaltázni.

Forrás: promotions.hu

2020. szeptember 9., szerda

The Mandalorian: 2. hadjárat


Október 30-án indul a bolygóközi fejvadász történeteit bemutató tévésorozat második évada, amiről megjelentek az első fotók.







2020. június 16., kedd

Egri Csillagok Háborúja


Valahogy így szólna, ha 1968-ban a Skywalker Sound készítette volna a legendás magyar film hangeffektjeit.

2020. május 21., csütörtök

Yoda tulajdonképpen csak 40 éves


Boldog születésnapot az űropera sokunknak legkedvesebb gyöngyszemének, a mesterműnek, amit George Lucas csak megírt, de Irvin Kershner dirigált a filmvászonra...

Ma 40 éves A BIRODALOM VISSZAVÁG!!!

2020. május 12., kedd

Pezsgőt bonthatnak a Boba Fett rajongók


Bár a Jedi visszatérben úgy látszott, hogy szó szerint szörnyethalt a fejvadász (belezuhant a Sharlacc rágó szájszervébe), de a Disney úgy döntött; a The Mandalorian második évadában "feltámad", legyen ez bármekkora történelemhamisítás. Igen, a Mandalorian széria a Jedi visszatér után játszódik.
Az a Temuera Morrison fogja alakítani a karaktert, aki az előzmény trilógiában Jango Fettet játszotta. Morrison több videójátékban, valamint az újra kiadott Birodalom visszavágban már kölcsönözte a fejvadász vödörhangját, de most teljes egészében magára ölthette a legendás jelmezt.

2020. május 6., szerda

Ekkorák lennének a Star Wars űrhajói a valóságban


Eddig is sejtettük, hogy a Halálcsillag nem férne el a sublótfiókban, de most néhány földi nevezetesség segít a méretarány megjelenítésében.

2020. május 2., szombat

Online rendezik meg a hagyományos Star Wars-napot a koronavírus-járvány miatt


Az eseményt szervező ReedPop május 4-én és 5-én számos virtuális eseményt, köztük élő közönségtalálkozókat is ígér a rajongóknak közösségi médiás platformjain.


A Star Wars-filmek jól ismert, "az erő legyen veled"-szlogenjéről elnevezett Star Wars-nap a May the 4th Be With You címen fut, másnap pedig a Revenge of the 5th címmel folytatódik a program - számolt be róla a The Hollywood Reporter csütörtökön.

A kétnapos online eseménysorozaton az űrsaga rajongói egyebek mellett a Star Wars: A klónok háborúja és a Star Wars: Lázadók című animációs sorozatok epizódjait kommentálhatják élőben a Twitteren. De virtuális közönségtalálkozókat is szerveznek a sorozatok íróival és a szereplőket megszólaltató színészekkel. Az érdeklődők kvízjátékokban és más nyereményekkel kecsegtető játékokban is kipróbálhatják Star Wars-univerzummal kapcsolatos tudásukat.

A Star Wars jogtulajdonosa, a Disney vállalat a napokban jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt karanténba kényszerült rajongókat május 4-én ajándékkal lepi meg: a tervezettnél két hónappal korábban elérhetővé teszi Disney+ streamingszolgáltatásán a Star Wars: Skywalker kora című filmjét. A deadline.com értesülése szerint aznap debütál a szolgáltatáson a The Mandalorian című sorozatról készült dokumentumszéria és a Star Wars: A klónok háborúja sorozat befejező része is.

Forrás: ma.hu

2020. április 22., szerda

Amikor Plútó kutya pénzt szimatol


A Mandalorian sorozatnak még a második évadát sem látták a nézők, de a Disney kapzsi kezei már a Star Wars-tévésorozat harmadik szériája körül matatnak.
A világjárvány miatt most, hogy a tévés és nagyfilmes produkciók forgatásai is szünetelnek, örülhetünk annak is, ha a háttérmunkák folynak. A Variety magazin beszámolója szerint a Mandalorian atyja, Jon Favreau már javában a harmadik évadot kalapálja, pedig a második széria csak 2020 végén kerül a Disney+ mozicsatorna képernyőjére. Egy bennfentes azt szivárogtatta ki, hogy áprilisban többen újra munkába álltak a mamutcégnél, akik a 3. évad látványáért felelnek.
A Mandalorian bombasiker volt 2019-ben, a Star Wars-rajongók zöme örömmel és elismeréssel fogadta, pedig meglehetősen finnyás táborról van szó. A csillagközi fejvadász történetét tovább szövő forgatócsoportnak szerencséje volt, mert 2020 kora tavaszán éppen le tudták kapcsolni a kamerát a 2. évad forgatásának végeztével, és a koronavírus járvány miatt más filmeken senki nem tudott tovább dolgozni.

2020. április 5., vasárnap

Annácska ezt is tudja!


Megfogadtam, hogy a koronavírusos karanténstressz okozta Star Wars-agymenésekről nem fogok bejegyzéseket fabrikálni, de vannak ügyek, amelyeket nem lehet csak úgy a feledés homályába taszajtani.

Nagyításért kattanj a képre!

  Több Kelemen Annát a népnek!!!

2020. március 22., vasárnap

A Skywalker örökség



A karantén idején egy egész estés mozit is pótolhat az a csaknem háromórás werkfilm, ami a napokban került fel a YouTube-ra.

Jó egészséget mindenkinek!


2020. február 13., csütörtök

A zsivány visszatér


Még idén forgatni kezdik a Disney+ számára a Cassian Andorról szóló Star Wars-sorozatot, ezt Diego Luna árulta el az Entertainment Tonightnak. A sorozat két showrunnere Stephen Schiff és Tony Gilroy lesznek, utóbbi társíróként és az utóforgatások rendezőjeként is dolgozott A Zsivány egyes c. filmen, amelyben az említett Cassian Andort alakította Diego Luna. Gilroy személyében egy erős nevet húztak be a produkcióba, hiszen már az első rendezését (Michael Clayton) hét Oscarra jelölték, és olyan filmeken dolgozott még, mint az Armageddon vagy az első három Bourne-film. Luna egyelőre csak szűkszavúan nyilatkozott, mindössze annyit mondott, hogy szerinte nagyon menő elmesélni egy olyan karakter történetét, akinek tudjuk, mi lesz a sorsa. Itt nyilván Luna a Zsivány egyes végére gondolt, hiszen a Cassian Andor-sorozat kizárólag előzményként tud majd működni, hacsak valami furcsát nem húznak az írók.
Az egyelőre cím nélküli sorozat a Zsivány egyes előzménysorozata lenne, amelyben bemutatják Cassian Andor életét. Ezzel a Star Warsnak sikerült elérnie, hogy előzménysorozatot készítenek egy előzményfilmhez.
Ugyanis a Zsivány egyes sem a legutolsó trilógia idővonalában, ha annál korábban játszódik, és azt mutatja be, hogyan próbálják ellopni a Halálcsillag tervrajzait. Luna mellett várhatóan felbukkan majd az Alan Tudyk által alakított K-2SO nevű robot is, de Felicity Jones felbukkanásáról egyelőre semmi hír.
Ez csak az előzménye lehet egy nagy sorozatos hullámnak, ugyanis Bob Iger, a Disney vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy szeretné a tavalyi bombasiker Mandaloriant több ismert karakterrel összehozni, hogy aztán azok a karakterek is kaphassanak egy saját sorozatot a jövőben. Az már biztos, hogy még idén jön a Mandalorian második évada, 2021-ben pedig az Obi-Wan Kenobi-sorozat Ewan McGregorral, ami a jedik bukása után játszódik akkor, amikor Kenobi száműzte magát a Tatooinra.

Forrás: Index.hu
 

2020. február 7., péntek

Werkfilmmel hangolnak az Oscar-díjra az ILM-nél


Ebből a kisfilmből ízelítőt kaphatunk abból a trükk-arzenálból, ahogy az Industrial Light & Magic varázslói filmvászonra vitték a "Star Wars: Skywalker kora" című záró epizód látványvilágát. A mozigyárosok nagy elismerés várományosai a vasárnapi Oscar-díjátadón.


2020. január 19., vasárnap

Az űreposz felidézhető, de megismételhetetlen



Mozikban a Disney új Star Wars-filmje. Ismerve a globális szórakoztató multi működését, amely tartalom helyett látványra, minőség helyett élményre, katarzis helyett politikai korrektségre törekszik, semmi jóra nem számítok. S ha mindez nem így volna, akkor sem lehetnék bizakodó, a mítoszt megalapozó trilógia popkulturális hatása ugyanis soha nem lesz megismételhető. Hogy miért? Álljon itt a tíz legfőbb ok:

I. A mesterséges intelligencia helye és szerepe megváltozott. A hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján a technológia még nagyon távol volt attól, hogy a gép az emberiség legjobbjait akár a sakk, akár a póker, akár maga a gép üzemeltetése terén felülmúlja. Ma ez már nem sci-fi, hanem a valóság. A IV., V. és VI. epizód robotjai vicces szerszámok: egyikük jól fordít, beszél több mint hétmillió nyelven, de olyan buta, mint egy pár rendőrcsizma. Másikuk tud űrhajót javítani és egyéb problémákat megoldani, de az emberi beszéd felülmúlja képességeit. Egyedül az ember képes komplex módon, nem funkcionálisan, hanem univerzálisan gondolkodni és cselekedni. Ezek negyven éve az emberiség gépekkel kapcsolatos élményeinek megfelelő eszközök voltak, de ma, amikor a gépek tudása egyszerre lenyűgöző és félelmetes, ugyanez már nevetségesnek hat. A néző természetesen elfogadja, hisz mi mást tehet, de a kedves, csetlő-botló robotokról szóló mese már nem szippantja be úgy, mint valaha.

II. A középkori viszonyok szegényessége egyre nehezebben egyeztethető össze a high-tech robotok világával. A hetvenes és nyolcvanas években az Alien és a Szárnyas fejvadász félreérthetetlen pesszimizmust hordozott a technológiával kapcsolatban, a Star Wars világa azonban nem sötét és technológiaszkeptikus, hanem egyszerre magasan fejlett és nyomorultul lepukkant. A mai ember mindennapos élménye, hogy a szegénység és az árubőség igenis járhat kéz a kézben, a nélkülözés ugyanis egyre kevésbé a külsőségekben jelentkezik – ennek fényében pedig egyre kevésbé képzelhető el az a világ, ahol processzorra telik, de cipőre nem, s ahol a rabszolgaként dolgoztatott anyának gyermeke protokolldroidot fabrikál.

III. A Star Wars-univerzum közelnézetben széthullik. A IV., V. és VI. epizódban az embertől eltérő intelligens életformák csak epizodisták voltak, a mitologikus világ működése nélkülözte a közgazdasági és katonai logikát, a technológia kiszámíthatatlan volt, amely hol bármit megoldott, hol semmit sem ért. A Star Warsból nem lehet konzisztens univerzumot létrehozni, mint a Star Trek kommunisztikus utópiájából vagy a Gyűrűk Ura ősmítoszvilágából, mert mindig is hiányzott belőle a megkerülhetetlen belső szabályrendszer – helyette erős szimbólumvilága, kiválóan megalkotott, archetipikus karakterei és mindent elsöprő epikus ereje volt. A Star Wars legfőbb erénye és hiányossága egyaránt az, hogy időn és társadalmi konstrukciókon kívül áll.

IV. A Star Wars zenéje még John Williams páratlan életművéből is kiemelkedik. A filmnek olyan légkört, az Erő fényes és sötét oldalának olyan érzelmi teret, a galaxist leigázó Nagyúrnak pedig olyan karizmát adott, amely megismételhetetlen. Hiába játsszák be a megfelelő pillanatokban újra meg újra, az már nem több, mint a negyven évvel ezelőtti élmény nosztalgiája.

V. Az 1977-es epizód látványvilága semmihez sem fogható. Nem pusztán lenyűgöző volt, hanem maga volt az időutazás az ezredforduló vizualitásába. Oly mértékben előzte meg a maga korát, ami a számítógépes animáció közegében utolérhetetlen. A huszadik század második felének megvoltak a maga vizuális korlátai, s ezeket a IV. epizód képi világa megfellebbezhetetlen fölénnyel döntötte le. Ma a látványnak csak a készítők képzelete szab határt – a CGI technológia egyszer s mindenkorra felszámolta a vizuális kihívásokat: soha többé nem lesz film, amely olyasmit mutat be, amit a nézők tudta szerint ábrázolni lehetetlen.

VI. Az űreposzt útjára indító trilógia a westernfilmek kivonulásakor újította meg a műfajt úgy, hogy a kosztümös kalandfilmek zsánerét ötvözte azzal a lovagvilággal, amelynek mítosza és erkölcsei nemcsak a középkor és a romantika irodalmát, hanem a huszadik századi filmgyártást is uralták. A szórakoztató mozi európai és amerikai hagyományai a Star Warsban olyan virtuóz módon találkoztak, hogy az nem tudatos tervezésre utal. A pályafutása során rendkívül pénzéhesnek és különösen rossz ízlésűnek mutatkozó George Lucas képzeletén keresztül az emberiség szellemének vásznára olyan álom vetült, amelynek mitikus ereje máig felülmúlhatatlan.

VII. A Star Wars kémiáját az Erő misztikuma, a lovagi erkölcs közös múltban élő emléke és a macsóság imponáló élménye szolgáltatta. Az Erő olyan mágikus és mégis kézzelfogható valóság volt, amelynek arányait Lucas tökéletesen érezte. Ízlésesen rendelt mögé spirituális tanítást és misztikus ködöt, mégis közérthető maradt, s nem tette az Erőt mindent vivő jokerré a pakliban. A probléma rendszerint akkor kezdődik, amikor egy ilyen erős világmagyarázatot az alkotó tovább akar fejteni, ekkor ugyanis el kell indulnia a filozófia vagy a tudomány irányába. George Lucas az utóbbi utat választotta, amellyel jóformán felszámolta az Erő misztikumát. Ha spirituális filmet készít az Erőről Ingmar Bergman modorában, az aligha lett volna kasszasiker, de legalább nem gyalázta volna meg saját mítoszát. A midikloriánokról szóló tudományos igényű magyarázat viszont varázstalanította a mítoszt, hogy arról ma már el lehessen mondani, hogy nem több, mint egy tudományos-fantasztikus gagyi.

VIII. A lovagkor eszménye nehezen értelmezhető a posztmodern kulturális kontextusában. Ami a XXI. századi tinik torkán két cukormentes kóla közt lenyomható, azt Amerika Kapitány megteszi a Marvel-filmekben. Obi-Wan Kenobi és Luke Skywalker egy olyan kor alakjai, amelytől a mai korszellem rendkívül távoli íven kering, Han Solo vicces macsóságát pedig a hollywoodi stúdiók által diktált politikai korrektség nemcsak humortalanítja, de egyenesen az Erő sötét oldalához sorolja.

IX. A Star Wars eredetileg űrkalandfi lmnek készült, a forgatókönyvét olvasva senki sem gondolta, hogy különösebb siker lesz. Egy százszor leforgatott zsánert vitt vászonra, ezért nem is próbálta komolyan venni magát – nem legendának készült, mint a 2001 Űrodüsszeia vagy a Harmadik típusú találkozások, mindössze szórakoztatni akart –, mégis sokkal többé vált, miközben szórakoztató maradt. Napjaink Star Wars-filmjei képtelenek felnőni a legendához, mert maga a zsáner semmisült meg – ha feltámasztani próbálják, az eredmény gyenge után érzés, ha meghaladni próbálják, még csak az sem.

X. Miközben a Star Wars a hatalom és a sors nagy kérdéseit feszegető, filozofikus érvényű alkotás, addig a huszadik század nagy ideológiai szembenállását magyarázó, azzal kapcsolatban szintén érvényes narratívát állító eposz. A kor nagy, globális konfliktusában naiv és árnyalatoktól mentes állásfoglalást hordozott, s ez nyilván komoly szerepet játszott abban, hogy ennyire erős jelképpé nemesedett. Ma nincs ilyen egyértelmű világméretű törésvonal, nincs egyetlen, minden mást felülíró fenyegetés. A mai világ bonyolultabb, amelyet számtalan törésvonal szabdal: iszlamista terror, kínai big data cenzúra, klímaváltozás, nemi háború, kultúrharc, óriásvállalatok diktatúrája – és a sor végtelenül folytatható. Túl sok világvége-forgatókönyv fut párhuzamosan egy elég jó Star Wars-forgatókönyvhöz. A nagy, bináris dilemma kivonult a világból, de megőrződött a Star Wars mítoszában egy olyan múlt emlékeként, amelyben még volt egyértelműen jó és rossz választás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/51-52. számában jelent meg december 20-án.

2020. január 2., csütörtök

2020 őszén folytatódnak Mando kalandjai


A rajongók örülhetnek, hiszen a nézettségi adatok, illetve a pozitív kritikák alapján várható volt, hogy a Disney kifogja a szelet a vitorlából; az első epizódtól számítva egy év múlva, azaz 2020 novemberétől folytatják a mandalóriai fejvadász történetét.
A sorozat gondozását továbbra is arra a Jon Favreau-ra bízták, akinek többek között a Vasember filmeket is köszönhetik a Marvel univerzum kedvelői.