Az Andor kifejezetten drága sorozat, ám időközben a streamingvilág is eljutott oda, hogy nincs végtelen költségvetés. Vezető producerként, forgatókönyvíróként hogyan sikerült a második évadban ezzel az ellentmondással nagyot alkotni?
Hú, de jó kérdés, meddig ér rá? Röviden összefoglalva: amikor elkezdtük, az szinte olyan volt, mint Pearl Harbor. Szó szerint azt mondták, hogy nagy show-kra van szükségünk, gigantikusakra. Építsetek nekünk egy katedrálist, egy repülőgéphordozót. Ez volt a megbízás. A Trónok harca akkoriban nagy siker volt, mindenki azt hitte, a streaming lesz a világ nyolcadik csodája. Azt mondtam, jó, nyolc epizódot készítünk az első évadban. Ők azt mondták, hogy tizenkettőt akarnak, a méret volt a legfontosabb. Megalkottuk a rendszert, a dramaturgiát és a gépezetet a tizenkét részre építettük fel. Aztán jött a második évad és azzal kellett szembesülnünk, hogy amilyen gyorsan jött a streaming aranykora, olyan gyorsan el is illant. Ez mindenkinek nagy ébredés volt, és sok nagyon nehéz döntést kellett hoznunk, nekünk és a Disney-nek, és nagyon nagy kockázatot vállaltunk. Sok pénzt kérsz, miközben embereket bocsátanak el. Nagyon bonyolult helyzet. Mit tehet ilyenkor az ember? Nem volt egy leegyszerűsített változatunk, Versailles-t nem lehet IKEA bútorokkal berendezni.
Mindemellett hangsúlyozom: egy centet sem pazaroltunk el. Sőt, semmit sem pazaroltunk el. Az egyetlen dolog, amit újraforgattunk, az a nyitó jelenet volt, mert úgy gondoltuk, a rendezők túl óvatosak voltak, és szerettük volna, ha bátrabbak lennének. De ezen felül mindent felvételt felhasználtunk. Valószínűleg gazdaságilag ez volt az egyik leghatékonyabb sorozat, amit valaha sugároztak a csatornán. Baromi drága volt az Andor, de minden egyes dollár ott van a képernyőn.
Feltételezem, a filmekben és tévéműsorokban, amelyeket még kisfiúként nézett, ott volt a kor hősképe. Most, hogy idősebb alkotóként ön teremti a hősöket, mi a vezérfonal? Az elmúlt években a filmhősök – még ha „halhatatlanok” is –, sebezhetőbbé váltak, mint például a Marvel-univerzumban.
Régóta vagyok a hősök üzletében, igaz? Nem is akarom összeszámolni, hány éve. Kell lennie bennük valami, amiért az emberek olyanok szeretnének lenni, mint ők. Szerintem ez elengedhetetlen. A Sopranos – Maffiózók sorozat hozta meg az alapvető változásokat. Az irodám falán van egy kép a The New Yorker magazinból, amin két ősember látható, egyikük egy szőrös mamutra készül lándzsával vadászni. Elképzeltem, hogy két producer beszélget a képről, és az egyik fickó azt mondja a másiknak: „Tudnád a vadászt szimpatikusabbá tenni?” Tony Soprano után pedig mindenki rájött, hogy a hősöknek egyszerűen csak lenyűgözőnek kell lenniük. És meg kell találni bennük valamit, ami érdekes. Szóval szerintem a karakterek összetettsége számít, és az, hogy a néző azonosulni is tudjon velük.
Diego Luna meg kapóra jött, mint egy olyan színész, aki képes ezt a szimpátiát megteremteni?
Mindent, amit tőle látsz, a belső jósága kivetülése. Ő egyszerűen csodálatos ember. Már tíz éve dolgozunk együtt. Soha nem volt köztünk nézeteltérés. És ő a legjobb partner, akit valaha ismertem. Szóval, bármit is tesz, bármilyen korrupt vagy csúnya is kell, hogy legyen, mindig érezni, hogy van körülötte egy kis szent glória, ami még örökké ragyog. Ez nagyon sokat segít. És ő ezt nagyon jól tudja átadni, különösen, hogy az Andor-sorozat egyfajta messiási jellegű történet, nem gondolja? A második évadban Cassian Andornak sikerül előre haladnia, mégis megőriz magában egy kis káoszt. Szerintem a karakterekben rejlő káosz vonz minket.
A hollywoodi sztrájkok miatt az Andor második évadjának egy évvel ezelőtt kellett volna megjelenni. Nagyjából négy-öt évvel ezelőtt készítettük el a forgatókönyvet, így higgye el, nem Donald Trump járt a fejemben! Pedig aláírom, nagyon úgy tűnik! Nem újságcikkek alapján írtuk a könyvet. Az igazság az, hogy azért vállaltam ezt a műsort, mert azt mondták: rendben, kapsz egy hatalmas vásznat, amin dolgozhatsz, meg mindenféle forrásokat, és persze Diegót. És ha akarsz, végleges elemzést készíthetsz a forradalomról, a felkelésről és az autoriter hatalomról. És én egész életemben ezt tanultam, de nem volt hol felhasználni korábban ezt a tudást. Mintha egész életemben történelmet olvastam volna, és akkor rájöttem: Istenem, mindezt itt meg tudom csinálni! Számomra ez a sorozat mindig időtlen volt. Hatezer év történelméből merítek, és merítek a haiti forradalomból, az orosz forradalomból, az amerikai forradalomból, a brit forradalomból is. Minden könyvből, amit Zapatáról olvastam. A béke és a jólét pillanatai a történelem során nagyon ritkák, ez nagyon szomorú. A történelem nagy része csak ennek a szomorú történetnek az ismétlődése. Ha ezt a sorozatot megmutatnád valakinek időutazóként, mondjuk száz, háromszáz, négyszáz évvel korábban, vagy épp háromszáz év múlva, szerintem mindig azonosulni tudna vele. Persze nem vagyok médium.
A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című produkcióba válságmenedzserként érkezett. Nem volt zavaró, hogy most a sorozatban előzménytörténetet kell mesélnie?
Nem. Sőt, az volt a legklasszabb az egészben, hogy Andort választottuk főhősnek, mert ő egy igazi énekes-táncos, tökéletes harcos kém. Ráadásul fantasztikus vezető, aki tud hazudni, csábítani, meggondolni magát és változtatni a tervein. És nyilvánvalóan megbíznak benne, hogy elvégezze a hihetetlen küldetését. Így az ötletem az volt, hogy vigyük őt vissza öt évvel az időben, és változtassuk csótánnyá. Mutassuk meg őt élete legrosszabb napján, és nézzük meg, ahogy ez a csótány pillangóvá válik. Ez volt a tézisem. A Zsivány-ban gyorsan mozog, rejtélyes. Az apró részletek, a morzsák, amik abban a filmben voltak, pontosan azok voltak, amikre szükségünk volt.
Egyértelművé tette, hogy nem lesz több Andor-évad. Kötelező rajongói kérdés: nem csábította egy harmadik vagy akár egy negyedik éved lehetősége?
Megfordult a fejemben, hogy jaj, de jó lenne folytatni, de nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen tudatlan és naiv voltam, amikor elkezdtem az egészet. Sőt, mindannyian azok voltunk még a munkálatok előtt. Elmentem Londonba, és elkezdtük a castingot. Három epizódot akartam rendezni tavasszal, és elkezdtek beérkezni a forgatókönyvek. És én meg rájöttem: hát, át kell írnom a sajátomat, át kell írnom a srácokét is. És ha nem lett volna a koronavírusjárvány, az egész egy katasztrófa lett volna. Komolyan, a pandémia mindent leállított, és reméltem, a sorozat is elhalasztódik, mert épp csak kezdtem felfogni, mire vállalkoztunk. Rájöttem, hogy óriási hibát követtünk el. A járvány tehát újraindította a sorozatot, és mi egy teljesen új rendszert építettünk fel, hogy hogyan fogjuk csinálni, és megtanultuk, hogyan kell sorozatot készíteni. És amikor végre elkezdődött a forgatás, kijöttem a karanténból, felutaztam Skóciába, és ott ültem Diego mellett, akkor már nyakig benne voltunk. Akkor azt mondtuk: lehetetlen lenne mondjuk öt évadot csinálni. Tizenöt évbe telne. Hatvanévesek lennénk, és a fiatalítás nem fog működni még olyan szinten. Szóval, mit fogunk csinálni? Nem tudunk többet tenni annál, mint amit tettünk. És ha a sorozat jó, akkor azért jó, mert volt egy befejezésünk. Amikor elkezdtük a második évadot, tudtuk, befektettünk valamibe, amit most be kell váltanunk. És jobban kellett csinálnunk, mint korábban. De azt is tudtuk: sprintelünk és a célba érünk, és mindent beleadunk, amit tudunk. Nem vagyok biztos benne, hogy a sorozat olyan jó lenne, ha a vége nyitott marad. Persze fizikálisan is kizártuk a folytatást, és mindannyian nyugodtan alszunk.
