Arany Pálma szülinapra

A 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zárórendezvényén George Lucas, aki a napokban ünnepelte 80. születésnapját, megannyi kihagyott Oscar-jelölés után végre tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kapott. Ebből az ünnepi alkalomból a Le Figaronak sikerült meginterjúvolni a sci-fi mágust, ami már azért is jelentős eseménynek számít, mert köztudottan csak ritkán nyilatkozik.

Le Figaro: Milyen emlékei vannak az első cannes-i látogatásáról a THX 1138 idején 1971-ben?

George Lucas: Nagyon izgultunk forgatókönyvíró társammal, amikor megtudtuk, hogy beválogattak minket a rendezői versenybe. A Warner Bros azt mondta nekünk: „Ez fantasztikus! De ne tervezzétek, hogy Franciaországba mentek! Szóba sem jöhet!” Ehhez képest összedobtuk Walter Murch-al megtakarításainkat, ami nem volt sok pénz, és repülőjegyet vettünk. Részesei akartunk lenni az ünneplésnek. Miután odaértünk, kerestünk egy helyet, ahol megnézhetjük a filmet. Végül találtunk egy régi mozit a városközpontban, megvettük a jegyeket,  nagyszerű érzés volt, hogy az emberek imádták. Évekkel később, amikor bemutattam a Star Wars egyik epizódját, valaki megkérdezte, miért nem mentem el akkor a THX 1138 sajtótájékoztatójára…. "Nekem senki nem mondta, hogy lesz sajtótájékoztató is!” -válaszoltam.

Le Figaro: Mesélne Coppola-hoz fűződő viszonyáról?

George Lucas: San Francisco-iak vagyunk, és egy kicsit mindketten törvényen kívülinek számítunk Hollywoodban.  Akkor találkoztunk, amikor a Dél-Kaliforniai Egyetemre jártunk Los Angelesben. Coppola kicsit olyan nekem, mintha a filmes bátyám lenne, mert minden időnket filmnézéssel töltöttük. Amikor megalapította az American Zoetrope-ot, ő vett a szárnyai alá. Gyakornok voltam az 1967-es Szivárványvölgyben és annyit mondott, hogy „a forgatásra minden nap egy jó ötlettel gyere". Amikor megjelent a Keresztapa,  függetlenné vált. Hozzá hasonlóan én is szeretem a függetlenséget, így hát mindketten San Franciscoba költöztünk. Nem akartunk egyetlen rendszernek sem a részesei lenni, ezért van az, hogy ma is azt csinálhat, amit akar és ugyanez a helyzet velem is. Végül is így készítette el a Megalopolist, még ha be kell vallanom, hogy egy kicsit értetlenül állok a film előtt.

Le Figaro: Ön az Új Hollywood generációjának tagjaként vett részt abban a folyamatban, amely az 1970-es években felpezsdítette az amerikai filmipart. Visszatekintve mit gondol erről az időszakról?

George Lucas: Az amerikai filmipar olyan, mint egy háborgó tengeri vihar, aminek én is a részese vagyok. Hosszú ideig küzdöttem a folyamatos szelek és árapály ellen, de ez végül is inkább fiatalemberek sportja... Ez az egyik oka annak, hogy néhány éve visszavonultam, több stabilitásra vágytam. Nagy változások következtek be és én például nem sokat tudok a streamingről. Ekkor találkoztam a csodálatos feleségemmel és apává akartam válni, el is adtam a Lucasfilmet a Disneynek. Fontosabb volt az, hogy jó apa legyek, semmint, hogy a mozi jövője miatt aggódjak. Nem tudom, milyen lesz a jövő mozija, már  azt sem tudom, hogyan működnek a dolgok. Ezért inkább visszavonultam.

Le Figaro: Senki sem hitt a Star Warsban, amikor belevágott...

George Lucas: A filmművészet legnagyobb sikerei szinte mindig véletlenül következtek be. A Star Wars az egyetlen óriási sikerem, valószínűleg azért, mert gyerekfilm volt. A Star Wars alapötlete mindig is az volt, hogy motiváljuk a gyerekek és a tizenévesek kreativitását. Azt akartam, hogy a távoli galaxisok, a fénykardcsaták, a titokzatos Erő és a Jedi lovagok mitológiája inspirálja a fiatalokat. Azt akartam, hogy megtanuljanak a nagy társadalmi rendszerek kész gondolkodásmódján kívül,  a „dobozon kívül" gondolkodni. Végül csapdába estem, mert alkottam egy másik dobozt, ezt a csodálatos Star Wars játékdobozt...

Le Figaro: Hogyan lett filmrendező?

George Lucas: Egy kaliforniai kisvárosban, Modestoban nőttem fel. Sok minden nem zavart akkoriban, így az időmet a moziban töltöttem, olyan filmeket néztem, mint a Ben-Hur vagy a Tízparancsolat, de komolyabb filmeket is. Mindez nagy hatással volt rám. Az iskolában lenyűgözött a mitológia, tizenéves koromban azonban inkább autóversenyző akartam lenni. Egy súlyos baleset után letérített erről az útról, kamerát ragadtam, és beiratkoztam egy filmiskolába. Filmes karrierem a THX című filmemmel indítottam el.

Le Figaro: Vannak még filmes ötletei? Álmodik még arról, hogy filmet készít?

Georges Lucas: Nem, apa lettem. Mondjuk úgy, hogy éjszakánként álmodom. Álmodozom a zuhany alatt is, de tisztában vagyok azzal, hogy egy filmes álmaimnak iszonyatos ára van. Mindig is ezer és egy életet éltem a fejemben, a fantáziám még mindig vadul száguldozik. Legyen szó irodalomról, festészetről, rajzról, színházról vagy filmről, a művészet mindig érzelmekről szól. Egy moziban lemenő történet megérinti és megmozgatja az embereket, erről szól a mozi valójában.

Le Figaro: Igaz az az anekdota, hogy az Indiana Jones forgatását egy nyáron a tengerparton találták ki Spielberggel közösen?

George Lucas: Igen, ez igaz. A Csillagok háborúját részben gyermekkorom sorozatai inspirálták, azok a népszerű szappanoperák, amelyeket közvetlenül a nagy filmek előtt adtak. Kincsvadászokról és varázslatos régészetről szóltak. Párhuzamosan fejlesztgettem a két projektet. Mivel a Star Wars nekem jobban tetszett, úgy gondoltam, hogy az Indiana Jones-t valaki másra bízom, végül az egész dolog a feledés homályába merült. Emlékszem, azon a nyáron Stevennel feküdtünk a tengerparti strandon, amikor bevallotta nekem, hogy boldogtalan, mert épp akkor vették el tőle az új James Bond film rendezését. „Van számodra egy James Bondnak megfelelő filmem, egy titokzatos kincsek után kutató régészről szól az 1930-as években és alapvetően ugyanolyan stílusú akció-kalandfilm... Spielberg mosolyogva vissza nézett rám: „Ez jól hangzik. Csináljuk meg!” Így született meg az Indy...

Le Figaro: Nem érkezett késve a cannes-i elismerés figyelembe véve, hogy mennyi mindent tett a filmes szakmáért?

George Lucas: Dehogyis érkezett késve! Igazából nagyon meglepett, hogy egyáltalán gondoltak rám a cannes-i fesztiválon. Nem igazán gyűjtöm a díjakat és már meg is szoktam, hiszen rendezőként még sosem nyertem Oscart. Valójában jó társaságban vagyok, hiszen olyan nagy filmrendezők nem nyertek Oscart soha, mint Orson Welles, Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick, vagy Sergio Leone. Ennek ellenére ez az elismerés megtiszteltetés a számomra és boldoggá tesz. Nagyon örülök, hogy egy olyan intézmény, mint Cannes, el akarta ismerni a munkámat. Jót tesz nekem ez az Arany Pálma.